téma: főtér

Volt zsákjában minden jó – Orosházán a Télapó

A Városi Mikulás Ünnepség a hideg ellenére is sok érdeklődőt vonzott december 5-én Orosháza Főterére, ahol a gyermekek izgatottan várták a Télapó érkezését. tovább

Orosházi ünnepvárás – Meggyújtották az első gyertyát

Fellobbant az első láng Orosháza adventi koszorúján december 3-án, ezzel együtt az utcák is ünnepi díszbe öltöztek.
tovább

Fiesta hangulat – Mikulásokkal

Télapók, krampuszok és persze futók lepték el a Főteret december 1-jén este. A tizenötödik Mikulásfutásra érkeztek és nem csak a mozgás kedvéért. Azért is, hogy adjanak azoknak, akiknek kevesebb jut. tovább

Két napot tölt nálunk a Télapó – Városi Mikulás Ünnepség

Decemberben megérkezik városunkba a Télapó, a gyerekek nagy örömére. Most sem érkezik majd üres kézzel. tovább

Újabb kamerákat szereltetne fel az önkormányzat

Két térfigyelő kamerát javíttatott meg az önkormányzat november 23-án. Mint kiderült a karbantartási feladatok mellett bővítésre is készülnek, három új eszközt szeretnének felszereltetni a város különböző pontjain az illegális szemétlerakás és a károkozások elkerülése miatt. tovább

Csúszásveszély a főtéren

Több jelzőtáblát helyeztek el a főtéren, amivel a csúszásveszélyre szeretnék felhívni a figyelmet a téli, csapadékos időszak közeledtével. tovább

Félmaratont akartak a fiatalok

Csaknem kilencvenen húztak futócipőt vagy pattantak görkorcsolyára és töltötték mozgással a november 11-ei délutánt Orosházán. Az Üveghegyen is túl elnevezésű verseny legsportosabbjai 20 kilométert vállaltak be. tovább

Fókuszban: az idei nyár

Hiába hűlt le jelentősen a levegő kedd reggelre és kerültek elő a kabátok, mégis nehezen engedjük el a jó időt. Kecskeméti Krisztina és Rajki Judit képein még nyár van, nosztalgiázzanak velük.

tovább

Táncos villámcsődület a főtéren

A Zenés Újjászületés Mozgalom rendezett Flashmobot a Körtefánál. A cél az volt, hogy bemutatkozzanak, és felrázzák a belvárost.  tovább

Így pótolunk mi (videó)

Jamaicai hangulatban, ismert slágerekben és jó kedveben sem volt hiány szeptember 6-én este az orosházi Főtéren. Ez nem is csoda, hiszen több százan szórakoztak a népszerű slágerekre és még az sem szabott gátat a bulinak, hogy kicsit hamar fogyott el a sör. tovább

Nagysikerű koncertet adott az idén 10 éves Budapest Bár (videó)

Megtelt a rendezvénytér péntek este a Budapest Bár fellépésén, minden korosztályból képviseltették magukat az érdeklődők. Igaz, 10 perccel a kezdés után egy könnyű zápor vonult végig a téren, a hangulat mégis felhőtlen maradt. Akik nem menekültek el a kevés csapadék elől, azok jól szórakozhattak az ismert énekeseket felvonultató koncerten. tovább

Fókuszban a négy éves Főtér

Néhány napja volt éppen 4 esztendeje annak, hogy átadták Orosháza új Főterét, amely az egykori Hotel Alföld helyén létesült. Az új parkot azóta mindenki megszokta, talán meg is kedvelte kisebb-nagyobb hibáival együtt és sokak szerint közösség térré, fiatalok találkozóhelyévé, tájékozódási ponttá, idősebbek kikapcsolódásának részévé vált. Fotósorozatunk Kecskeméti Krisztina és Rosta Tibor objektívjén keresztül mutatja most meg, hogyan adott otthont rendezvényeknek, hogyan burkolták színekbe az évszakok a születésnapost. tovább

Vigyázat, frissen mázolva!

A Főtéren és a Rákóczi úton megújulnak a padok a napokban. tovább

A városban kirándultak a Platán lakói (videó)

Jó időben és jó hangulatban telt a szerda délelőtt a Platán Idősek Otthona lakóinak, akik május 3-án délelőtt tettek körutat a Dottoval Orosházán és Gyopárosfürdőn. Többen közülük első alkalommal látták a főteret. tovább

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás