2024. május 9., csütörtök ☼
névnap
hirdetés

Érkeznek a Nyugdíjprémiumok

Már a novemberi nyugdíjakkal folyósítják a plusz pénzt. Ez az első alakalom, hogy a gazdasági helyzet lehetővé teszi az államnak a nyugdíjprémium fizetését. 

Már hét évesen tudta, asztalos lesz

Kerekes József bútorasztalos sorozatunk korábbi szereplőihez hasonlóan nemrégiben végezte el az iparkamara képzését és tette le a mestervizsgát.

Elfogadták Orosháza 2018-as költségvetését

A január 31-i testületi ülésen fogadták el Orosháza idei költségvetését, amit több hónapos előkészítő munka eredményeként tudott a testület elé terjeszteni az önkormányzat.

Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány

Minden család 12.000 forintot jóváírhat gázszámlájából, jelentette be a kormány. Ennek oka a beköszöntött hideg időszak.

Győri András az idei Thék Endre-díjas

Több mint ötven esztendeje dolgozik a cipész szakmában Orosházán, a Thék Endre Díj Orosháza Gazdaságáért kitüntetés újdonsült birtokosa, Győri András cipészmester.

Jövőre két milliárddal több jut meddőségi kezelésekre

A jövő évi 2 milliárd forinttal együtt összesen 4,5 milliárd forintot biztosít a kormány ezen cél megvalósítására.

Bezárja orosházi fiókját az MKB

Tizenöt bankfiókot – köztük az orosházit is – bezár az MKB Bank. Az orosházi fiók november 30-án szűnik meg. A bezárásra ítélt fiókok alkalmazottainak...

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium

Hétfőn érkezik a bankszámlákra a nyugdíjprémium, majd jövő hét csütörtöktől a postai kézbesítések is elkezdődnek - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára...

Ponty ez hiányzott – Harmadára csökkentik a pontyok tenyészidejét

A karácsonyi menüben is gyakran megfordul a magyar haltermelés központi faja, a ponty, melyet a Debreceni Egyetem Halbiológiai Laboratóriumának kutatói egy intenzív,...

Csökkent a benzin ára

Csökkentette a Mol bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. A mérsékléssel a...

Gazdafórum fontos témákkal

Az orosházi és környékbeli gazdák számára stratégiai fontosságú témákkal rendez gazdafórumot az Orosháza és Térsége Gazdakör és az Orosházi Települési Agrárgazdasági Bizottság.

Megjelent a NAV 2019-es ellenőrzési terve

Az adózók transzferár-képzési gyakorlatára és az ehhez kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére is nagy figyelmet fordít idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Emellett meghatározták azokat a szakmákat...

Kiemelt cél, hogy a magyar gazdák erősek legyenek

Magyarország nem létezhet agrárgazdaság nélkül, éppen ezért a kormány nem engedheti meg, hogy Brüsszel ne legyen tekintettel a magyar gazdatársadalom érdekeire. A...

Devizapiac – Vegyesen alakult a forintárfolyam

Vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama hétfőről keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a dollárral szemben erősödött, az...

Csökken az üzemanyagok ára szerdán

A Mol 6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI hétfőn piaci...

Maradék nélkül – Az élelmiszerpazarlás mérsékléséért

Az élelmiszerhulladékok keletkezésének megelőzését, mérséklését segítő útmutatókat állított össze a Nébih Maradék nélkül programjának négy munkacsoportja. A vendéglátás, a kereskedelem, az ipar...

Végéhez közelít a kukorica betakarítás, folyik a talaj előkészítés – októberi határszemle

Legutóbbi - szeptemberi - határszemlénk idején befejezéséhez közeledett a napraforgó,- elkezdődött a kukorica aratása. Azóta sok minden változott a határban.

Várjuk a hótakarót – Decemberi határszemle

Legutóbbi határszemlénk idején a gazdák épp a búza vetésének végén jártak. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és sok víz, vagyis eső...

Bankszövetség: március 2-án indul az azonnali pénzátutalás rendszere

Március 2-án elindul az azonnali fizetések rendszere, alapszolgáltatásként 10 milliós összeghatárig néhány másodperc alatt teljesülnek a lakossági és vállalkozói egyedi átutalások az...

Megemelik az érintéses kártyás fizetés értékhatárát

Az eddigi 5 ezer forint helyett 15 ezer forintos összeghatárig használhatjuk PIN-kód megadás nélkül bankkártyánkat. Április 15-től változik a...

Mire érdemes figyelni az szja-bevallással kapcsolatban?

Már csak öt napja van a vállalkozóknak, őstermelőknek és áfás magánszemélyeknek arra, hogy kiegészítsék a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített bevallási tervezetet vagy, hogy saját...

Csúcskategóriás fejlesztés az orosházi Dohertynél

Új, csúcstechnológiát képviselő szerszámautomatát helyeztek el a Doherty Hungary Kft. üzemcsarnokában. A frissen beszerzett ToolBOSS szerszámautomata nagyszerű megoldás a...

Az OTP lett az év bankja

Idén is kiosztotta a Mastercard az év bankja díjakat. A szokásos hét kategória mellett idén először díjazták az év digitális banki...

Gondolatok kávé mellett – Dr. Orosz Tivadar értékelte a 2020-as évet

Dr. Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt stúdiónk vendége, aki többek között arról tájékoztatta a nézőket, miként befolyásolta...

Szigorú szabályok mellett készülnek az iszlám vallásnak megfelelő halal-húsok Orosházán

Orosháza és Békés-megye meghatározó élelmiszer ipari nagyüzeme, a Pannon Fine Food a világ minden részére szállítja kiváló minőségű termékeit. Ehhez azonban szigorú...

Oktatás