- hirdetés -

Ezúttal két érdekes előadás helyszíne volt a Táncsics Mihály Gimnázium kollégiumának zsibongója, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karát képviselő dr. Sipos Györgytől tudhattak meg számos érdekességet a diákok, többek között a klímaváltozásról.

A program elején Seres Erzsébet, az intézmény pedagógusa, valamint földrajz, természetismeret és intézményfejlesztési szaktanácsadója köszöntötte a megjelenteket, a Táncsics gimnázium mellett a Székács József Evangélikus Iskola diákjait is, akik elfogadták a meghívásokat. Jelenleg a fenntarthatósági témahét zajlik az iskolában (április 22. és 26. között), így a héten minden oktatási intézményben kiemelt fontossága van a fenntarthatóságnak, a klímánkat érintő kérdéseknek.

Az esemény másik apropója pedig az volt, hogy a középiskolai MTA alumni programjának a keretében lehetőség nyílik arra, hogy a középiskolák közvetlen kapcsolatot építsenek vagy alakítsanak ki az egyetemekkel, megismerjék az egyetemi oktatókat és az egyetemi oktatók is megismerjék a diákokat, leendő hallgatóikat. Így született meg a csütörtöki előadás ötlete és megvalósítása.

Vendégük, dr. Sipos György két előadást is tartott, elsőként a klímaváltozás témaköréről hozott érdekességeket, mint mondta egy kicsit más megközelítéssel, mint ahogy például a hírekben lehet hallani, szerette volna ezt a kérdést távlatosabban szemléltetni. Az előadást követően pedig egy beszámoló következett az SZTE közép-ázsiai expedíciójáról. Örömmel számolt be arról, hogy szívesen tartanak előadásokat Szegeden kívül is, hiszen Makóról, Hódmezővásárhelyről vagy éppen Orosházáról is sokan mennek hozzájuk tovább tanulni olyan diákok, akiket érdekel a földrajz.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.