- hirdetés -

Új műfüves pályát adták át, valamint osztályonként rendezték meg a szalagavató ünnepséget a Táncsics Mihály Gimnáziumban, a Szociális Munka Napját ünnepelték és meggyújtották az első adventi gyertyát a város koszorúján. Többek között ezek történtek idén novemberben Orosházán.

Ismét remek színházi élményben lehetett része az orosházi közönségnek. A Veres 1 Színház művészei Bohumil Hrabal művét, a Sörgyári capricciót hozták el városunkba. Sajátos világba ágyazva mutattak be a mulatságos, romantikus, vagy éppen drámai sorsokat.

Szél Anna nem ijedt meg a feladattól és taktikus, jó birkózással megszerezte a győzelmet és ezzel a világbajnoki bronzot az U23-as világbajnokságon. Igaz, hogy az eredményjelző 3–3-at mutatott a meccs végén, de az orosházi lány később szerezte harmadik pontját, így a szabályok értelmében őt hirdették ki győztesnek.

Megtörtént a műszaki átadása a Mátrai Stadionnak. Az új gyep és a reflektorok is a helyükre kerültek.Tavasszal méltó módon avatják fel a 81-szeres egykori válogatott labdarúgó nevét viselő sportlétesítmény.

Korábban egy új kondiparkot avattak fel a Táncsics Mihály Gimnázium udvarán, november 10-én pedig az intézmény új műfüves pályáját adták át. Az új létesítményt egy Fair Play Kupa nevű labdarúgótornával avatták fel, ahol igazolással nem rendelkező, hobbiból vagy sportszeretetből játszó focisták is pályára léptek.

Szociális területen “dolgozni” ? Úgy tartják, erre nem jó szó a munka… Ez sokkal inkább szolgálat. Akik szociális területen tevékenykednek, azok az embertársaikat, az elesetteket, a rászorulókat, a segítséget kérőket szolgálják nap mint nap. Őket, a szolgálatot végzőket, az orosházi Egységes Szociális Központ dolgozóit ünnepelték november 11-én a Petőfi Művelődési Központban.


Zsiga Bencét már korábban is bemutattuk olvasóinknak, az orosházi fiatalember a karatéban és az aerobikban is szép sikereket ért el. Néhány hónappal ezelőtt egy tv-s sportvetélkedő, a Ninja Warrior forgatásán vett részt, az ott megszerzett tapasztalatokról és élményekről faggattuk ki őt.


Olvastak, mert írtak és zenéltek, mert voltak dalaik. Az írónál is volt gitár és a zenész is olvasott – Ismét egy barátjával, ezúttal Beck Zoltánnal közös pódiumesttel örvendeztette meg az orosháziakat november 16-án, a Petőfi Művelődési Központban Grecsó Krisztián.


Nagy Krisztina Margaréta neve szinte minden orosházinak ismerősen cseng. Többen, mint a helyi baba-mama bolt vezetőjét, sokan, mint énektanárt ismerik őt, és vannak szép számmal olyanok is, akik a jótékonysági kezdeményezései révén hallottak róla. Az élet eddig úgy hozta, hogy Krisztina mindenkinek csak adott. Most viszont meg kell tanulnia elfogadni. Kisfia, a 8 éves Ákos idén nyáron megbetegedett.

A megszokott februári időponthoz képest ezúttal hamarabb, november 26-án és 27-én, osztályonként tartotta meg szalagavató ünnepségét a Táncsics Mihály Gimnázium, az intézmény aulájában. Rendhagyó, mégis hagyományőrző ünnepségen vettek részt a 2021/2022-es tanév végzős tanulói, tanáraik és büszke hozzátartozóik.

Az esős idő sem tántorította el az érdeklődőket, hogy november 28-án részt vegyenek az idei első adventi gyertyagyújtáson. Az advent és az egyre közelgő karácsony alkalmából ezúttal a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói adtak elő ünnepi műsort, de a Fool Moon együttes is fellépett a város főterére szervezett programon.

Természetesen sokkal több minden történt áprilisban is, mint amit fentebb megemlítettünk. Az OrosCafé oldalán a lap aljára görgetve megtalálhatják archívumunkat, ahol minden írásunkat, hónapokra bontva újra elolvashatják. Jó böngészést kívánunk!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.