téma: evangélikus egyház

Ünnepi mise és istentiszteleti rend

Az orosházi katolikus, evangélikus és református egyházközségek az alábbi időpontokban várják a híveket ünnepi alkalmaikon. tovább

Ismét közös asztalnál romák és magyarok Szentetornyán

A szentetornyai közösségi ház adott otthon idén a Közös asztal elnevezésű nyári hitépítő tábornak július 3-5. között. A három napos – minden évben más helyszínen megtartott- találkozó célja, hogy közös asztalhoz ültesse a cigányság körében missziós tevékenységet folytató lelkészeket, valamint a roma és nem roma híveket. tovább

Reformáció 500: kiállítással emlékeznek a Képtárban

Lelkészek arcképei, imakönyvek, bibliák, oltárterítők, írott dokumentumok, fotók: egyebek mellett ezek alkotják annak a kiállításnak az anyagát, amely a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából nyílt a Városi Képtárban június 24-én. A különleges tárlat minden darabja kötődik az egyház megújulásához és Orosházához. tovább

Egyházi gondolatok a húsvétról

Az ünnep lényege, hogy valami történt és ma is történhet értünk, velünk, bennünk – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten. tovább

Reformáció 500 – Orosháza is készül

A reformáció 500 éves évfordulóját országszerte ünneplik, országos emlékbizottság felel azért, hogy a kultúra és tudomány számos területén felmutassa a protestantizmus erejét.  tovább

Fáklyákkal, közösségben – Ökumenikus imahét Orosházán

Az idei ökumenikus imahét az előző évek gyakorlata szerint megtartotta alapvető formáját. A nyitónapon, január 15-én, a kezdő istentisztelet után fáklyás felvonulás indult az első helyszínről – idén a református gyülekezeti ház elől – hogy a három nagy történelmi felekezet templomát útba ejthessék a résztvevők. tovább

Ma a többségnek az egyház csak válságkezelésre kell – A hét embere: Ördög Endre

Aki hisz, és vallja: nyitottság, közösség, hitelesség szólíthat meg embereket. A kiégett lelkek sivatagában így alkothatunk szigeteket, ahol Istennel teljes élet honol. A háromgyermekes evangélikus igazgatólelkész az ökumenikus imahét egyik szervezője, de más jogon is kiérdemli a kiemelt figyelmet. tovább

Szívünkben születik – karácsonyi gondolatok

“Mint szomjazónak a pohár víz, úgy kell mindig e kis melegség, hisz arra született az ember, hogy szeressen és szeressék.” A katolikus, az evangélikus és a református lelki vezetők a következőképpen fogalmaznak erről a szeretetről. tovább

Az evangélium üzenetével csöngetnek

Nagy fába vágta a fejszéjét több egyházi felekezet is az Evangéliumot Minden Otthonba Alapítvánnyal, augusztus közepétől különleges városmissziós szolgálat folyik majd Orosházán.
tovább

És elküldte őket maga előtt kettesével – Ismét kettős lelkészavatás az evangélikus templomban

Megtöltötte a gyülekezet szombaton az orosházi evangélikus templomot két elhivatott fiatal lelkésszé szentelésének ünnepén. Az alkalom különlegességét a kettős avató mellett az adta, hogy a szolgálatukat megkezdő mindkét ifjú a Székács iskolából indult. tovább

Nem hatalommal és nem erőszakkal – 20 éves az orosházi evangélikus iskola

Két évtizede annak, hogy a rendszerváltás után visszakapta az evangélikus egyház orosházi iskoláját. Ezt a jubileumot ünnepelte szombaton a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium istentisztelettel, közgyűléssel, valamint Szigethy Szilárd iskolalelkész beiktatásával. tovább

Az élet felé tartó lét ünnepel

Húsvét kapcsán Ördög Endre evangélikus igazgatólelkész ünnepi gondolatait adjuk közre. tovább

Húsvét – íme az egyházi alkalmak ünnepi rendje

Írjuk, hol és mikor kaphatunk lelki feltöltődést a húsvéti előkészülethez. tovább

Szerelmes kalandtúra – Hétpróbás párok nyerhetnek

A házasság hete kapcsán rendhagyó, izgalmasnak és tartalmasnak ígérkező programot szerveznek, ökumenikus összefogással Orosházán. Az egy hónapos (több mint) játékban a szerencsések még nyerhetnek is. tovább


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás