Az imádság ereje. Vajon létezik? Hányan tapasztalták már meg Önök közül, hogy Istenhez fordultak segítségért, és a kérésük – szinte csodával határos módon – teljesült. „Istenem, add, hogy jó tételt húzzak az érettségin!” „Istenem, add, hogy jól sikerüljön az állásinterjú!” Vagy ha még fontosabb dologról volt szó, amiben tényleg úgy érezték, Önök már nem tehetnek semmit kezük összekulcsolásán kívül, és szívük legmélyéből kérték: „Istenem, segíts!” Ezt tette néhány hónapja Szöllősiné Kassai Judit is, mikor férje a kórházban feküdt, várva a következő műtétet, vagy a halált. És imája meghallgattatott.
Karácsony este Szöllősi István rosszul lett. Nem volt idegen számára ez a fajta fájdalom, az elmúlt öt évben már kétszer volt bélelzáródása, meg is műtötték mind a két alkalommal, így tudták csak megmenteni az életét. Most is tudta, ugyanaz történt meg vele újra, felesége (a helyi evangélikus egyházközség gyülekezeti nővére) kihívta a mentőket, akik azonnal kórházba szállították a férfit. Három napon át feküdt egy ablak nélküli szobában, nem tudta, éjjel van-e vagy nappal, csak a lámpát bámulta a mennyezeten, amikor épp magánál volt. Folyamatosan folyt az infúzióban a görcsoldó, a fájdalomcsillapító. Felesége a vírushelyzet miatt nem látogathatta meg, azon a december 25-én úgy váltak el egymástól, hogy talán már soha többé nem fognak találkozni.
– Rettenetes volt. Nem mehettem vele, nem lehettem mellette – mesélte Judit. – Elkezdtem imádkozni, majd még akkor hajnalban felírtam a Lelki Támogató Közösség nevű ökumenikus csoportba, hogy aki tud, tegyen hasonlóképp a férjemért. Nem is gondoltam, hogy ennyien a vállukra és a szívükre veszik a sorsunkat.
– Minden felekezet azonnal imára kulcsolta a kezét, egyénileg és csoportosan is. A helyi evangélikus lelkészünk az oltárnál, istentisztelet alatt közbenjáró imádságot mondott el Istvánért. Másnap már a baptista testvérek és a reformátusok is könyörögtek érte, nagyon meg voltam hatódva, hogy ennyien szeretnének segíteni rajtunk – mesélte.
Az orvosok közben mindent megtettek Istvánért, de az állapota nem javult. December 28-a volt már ekkor, szóba került egy újabb műtét lehetősége is. Ezen a napon – a többi felekezet folyamatos könyörgése mellett – este fél 6-kor a helyi katolikus közösség is együtt imádkozott a férfi gyógyulásárt. Egy órával később Juditot felhívta férje – aki egyébként mit sem tudott az imaláncról –, és azt mondta a telefonba: Vége, elmúlt a gond, elmúlt a fájdalom.
– Egyszer csak egy pattanást éreztem – emlékezett vissza István. – Mint amikor egy görcsös madzagot áthúzol az ujjaid között. Egy szempillantás alatt jobban lettem. Nem kellett még egyszer kés alá feküdnöm, attól tartok, számomra az már végzetes lett volna. Biztos vagyok benne, hogy az imádság segített rajtam. Nem vagyok rendszeres templomba járó, de hiszek Isten létezésében és jóságában. Most is megsegített engem.
Judit 14 éve került az evangélikus egyház szolgálatába, előtte sosem imádkozott. Azt mondja, nem tudta, hogyan kell, és őszintén bevallotta, racionális emberként nem is tudott mit kezdeni vele.
– Prof. Dr. Bagdy Emőke Veszteségből nyereség, vereségből győzelem című könyve segített megértenem, elhinnem az imádság erejét. Azt írja, imádkozás közben a jobb és a bal agyfélteke között olyan különleges harmónia jön létre, amely éber tudati állapotban nagyon ritka, és erre az összes szervünk rendkívül hálásan reagál. Hatására helyreállító folyamatok indulnak meg a szervezetünkben. Aki imádkozik, az az egészsége helyreállításáért is igen sokat tesz. Így, hogy tudományos bizonyítékát is olvashattam az imádkozás gyógyító erejének, már könnyebben hittem benne – mesélte Szöllősiné Kassai Judit.
December 31-én István hazament a kórházból. Azóta jól van, igyekszik vigyázni magára, úgy élni, úgy táplálkozni, ahogyan azt az orvosok előírták. Tudja, ennek is óriási szerepe van egészsége megőrzésében. Hisz az orvostudományban, és hisz abban is, hogy 2021. december 28-án az ima mentette meg.
– Biztos vagyok benne, hogy egy reménytelen helyzetben még annak a szájából is elhangzik a mondat, „Istenem, segíts”, aki egyébként nem hívő – folytatta István. – És ő segít. De nemcsak ilyenkor, hanem a hétköznapokban, az apróságokban is megtapasztalhatjuk ezt. Csak figyelmesnek kell lennünk. Ő ott van mellettünk, felettünk, és megsegít bennünket. Az első műtétemkor láttam a villanó fehér fényt, és egy hang azt mondta nekem, „menj vissza, neked még dolgod van”. Nem imádkozom többet azóta, misére sem járok gyakrabban, de úgy élem az életem, ahogyan egy hívő ember, próbálok minél többeken segíteni – zárta gondolatait.
Fotók: Horváth Bence
