Személyesen és online formában – Évzáró rendezvényét tartotta a Táncsics Gimnázium
Június 19-én, az intézmény aulájában rendezte meg évzáró
ünnepségét a Táncsics Mihály Gimnázium. Az egy héttel korábban tartott
érettségi bizonyítványosztással egybekötött ballagásokhoz hasonlóan ezúttal...
Fiatalabbként is helyt állt – Fizikaversenyen remekelt Csáki Tamás Ádám
Hatodikosként
sem vallott szégyent a 7-8. osztályos tanulóknak kiírt Teller
Ede vetélkedőn Csáki Tamás Ádám, a Vörösmarty Mihály
Általános Iskola tanulója.
Káció, akáció, vakáció – véget ér az idei tanév
Ma van a 2019/2020-as tanév
utolsó tanítási napja, június 16-tól veszi kezdetét a nyári
vakáció. Szigorú szabályok mellett elindulhat az iskolai táborok
szervezése is.
Orosházi testvérpár aratott sikert informatikából
A diákok kreativitását próbára tevő informatikai versenyen a Vörösmarty iskolát három csapat képviselte. Buzai Dorka és Brúnó nem talált legyőzőre az országos...
Online is remekeltek – Mucsi Levente és Török Péter sikere
A digitális térben is folytatódott a tanulmányi versenyek egy része, köztük a III. Herba Medica biológia-kémia, valamint a görög-római kultúrával foglalkozó Hyperión...
Első alkalommal szerveztek nyelvvizsgát a Székács evangélikus iskolában
Tizennégy vizsgázó várta izgatottan a mai napot, hogy B2-es középfokú és C1-es felsőfokú vizsgaszinten bizonyítsa angol nyelvtudását a Székács iskolában. A tét...
Érettségizzek tavasszal vagy sem? – Holnap éjfélig dönthetnek a végzősök
Már két hét sincs
hátra a 2019/2020-as tanév érettségi vizsgáinak kezdetéig, melyről múlt héten
született meg a végleges döntés, mely azonban így is több...
A diplomát kiadhatják nyelvvizsga nélkül, de a munkáltatóknak attól még lesz igénye a nyelvtudásra
Fél évvel ezelőtt még arról volt szó, hogy a felsőoktatási intézménybe való bejutáshoz is szükséges lesz a nyelvvizsga, az új, egy hete...
Maruzsa Zoltán: májusban akár indulhat az érettségi, de csak írásban
Ez alól lesz egy-két kivétel, de a felsőoktatásba történő felvételihez elengedhetetlen vizsgák szinte mindegyikét írásban tehetik le a diákok.
Mindenkiből a legjobbat!
A mai napig visszajárnak hozzá az egykori tanítványai. Úgy érzi, sokkal többet kapott vissza tőlük, mint amennyit ő adott nekik. Ezt nyilván...
Hosszú távon mindenki hozzászokhat, de jobb lenne órákra járni – Egyetemisták a távoktatásról
Az általános- és középiskolásokat követően március 23-tól a felsőoktatásban tanulók számára is megkezdődött a kényszerű távoktatás időszaka. Egyetemistákat kérdeztünk meg az...
Gasztronómiai fesztiválon a Kossuth iskola tanulói: ismét kiváló eredmények
Újabb sikerekkel gazdagodtak a GYSZC
Kossuth Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói, akik ezúttal
országos gasztronómiai bajnokságon vettek részt.
Az intézmény...
Új igazgató a Kossuth élén: Pörneki Attiláról röviden
Január óta új igazgató irányítja a GYSZC Kossuth Lajos Szakgimnáziumát. Az intézményben tíz esztendeje tanító Pörneki Attilának tavaly év végén ajánlották fel...
Télűző mulatság a Vörösmartyban
Elűzték a telet majd
jelmezbe öltöztek a vörösmartysok.
Február utolsó péntekén tartotta meg az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola a...
Közeleg az érettségi – Már több tantárgyból megtalálható a szóbeli tételsor
Bár
a végzős diákoknak most még talán úgy tűnhet, hogy bőven van
idő a 2020-as érettségi vizsga kezdetéig, néhány hét múlva
ismét kezdetét veszi a...
Katicák, Bendegúz és hercegnők – Farsang a katolikus óvodában (galéria)
A hagyományőrző télűzést követően, pénteken jelmezbállal folytatódott a Eötvös József Katolikus Óvoda farsangi mulatsága.
Színes kavalkád, vidám hangulat,...
Dideregtünk eleget vártuk már a meleget – Farsang a katolikus óvodában (galéria)
Verssel, dallal, hangos dob és sípszóval vonult mintegy hatvan óvodás gyermek csütörtök délelőtt. A hagyományőrző farsangi program keretében kiszebábot égettek.
Újból megnyílt a Törptanoda
Az őszi két foglalkozást követően februárban ismét találkozásra,
játékra hívták az iskolába készülő óvodásokat. A Vörösmartyban minden évben
nagy örömmel várják ezeket az alkalmakat...
A Czina iskola farsanggal búcsúztatta a telet
A borús reggel ellenére is derűs hangulat uralkodott a Czina iskolában múlt pénteken. A gyerekek farsangoltak a tél búcsúztatására.
Megvalósul a diákok ötlete – Imanap az evangélikus iskolában
Évek óta visszatérő vendégnek számít a Székács József Evangélikus Iskola az Associaton of Christian Schools International – Europe (közismertebb nevén: ACSI) által...
Fontos határidő jár le a közelgő érettségivel kapcsolatban
A mai napig, február 17-ig lehet jelentkezni a középiskolai érettségi vizsgákra.
Az
érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő,
ismétlő, pótló,...
„Itt van helyben a világ!” – Nemzetközi szintű tudás Gyopárosfürdőn
Dr. Szabó Pétert, a Kodolányi János Egyetem rektorát kérdeztük arról, miért fontos a diplomaszerzés, és miért éri meg épp Orosházán, a Kodolányin...
A lelkünk sír, de a szívünk boldog – A Kossuth iskola zárta a szalagavatók...
Izgatott szülők, hozzátartozók
és barátok érkeztek február 7-én a Petőfi Művelődési Központba. Ekkor kapták
meg szalagjukat a GYSZC Kossuth Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és
Kollégium végzős...
Kézilabda: az ország hetedik legjobb csapata a Táncsics
Országos döntőben szerepelt a Táncsics gimnázium lány kézilabdacsapata. A Győrben múlt hétvégén rendezett eseményen végül a hetedik helyen végzett az orosházi együttes.
Angolból és németből adtak számot a kistérség legjobbjai
Orosháza és vonzáskörzetének több mint ötven általános iskolás tanulója mérte össze tudását.
Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában január...