- hirdetés -

Az őszi két foglalkozást követően februárban ismét találkozásra, játékra hívták az iskolába készülő óvodásokat. A Vörösmartyban minden évben nagy örömmel várják ezeket az alkalmakat és az iskolára készülést segítő feladatok mellett meglepetéseket is készítenek a gyerekek számára.

A Törptanoda február 19-i délutánját vidám, játékos feladatokkal nyitották meg. Mondókákkal, óvodai dalokkal hozták meg a gyerekek kedvét az azt követő népi játékokhoz. Az óvodások nagyon jól érezték magukat, szívesen vettek részt a Törptanodán.

– Meghívtuk az óvodásokat Sakkországba is. Három próbát kellett kiállniuk, ahogy a mesékben szokás. Az úton találkoztak padlórobotokkal, fejtörőkkel és más kihívásokkal. A program zárásaként egy nagy közös játékra is sor került. Sokkal érdekesebbé válik a komoly tanulás is, ha mozgással egybekötve, csoportokban, játszva tanulhatnak a diákok. Ha ehhez tablethasználat is párosul, akkor igazán izgalmassá tehető a tanulási folyamat. Mindenki nyertes volt, aki a pályán végig haladt.

Következő alkalommal áprilisban, újabb meglepetésekkel nyílik ki a Törptanoda kapuja, melyre szeretettel várunk minden leendő kisiskolást – osztotta meg velünk Szokolai Szilvia tanítónő.

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola március 5-én a nyílt napon lehetőséget biztosít arra, hogy az iskolába készülő gyermekek és szüleik megismerhessék a leendő tanítókat. Láthatnak játékos, interaktív matematika és magyar órákat, ének-zenei bemutató foglalkozást, angol és német idegen nyelvi órát valamint ismerkedhetnek a robotika, informatika világával. Este 17 órától az 1. emeleti természettudományi előadóba visszavárják a kedves szülőket egy Szülői Fórumra. Ekkor kötetlen beszélgetésre nyílik lehetőség és egy rövid műsort is láthatnak az érdeklődők.

Fotó: iskola

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.