- hirdetés -

Verssel, dallal, hangos dob és sípszóval vonult mintegy hatvan óvodás gyermek csütörtök délelőtt. A hagyományőrző farsangi program keretében kiszebábot égettek.

Évek óta hagyomány, hogy a katolikus óvoda apraja-nagyja hagyományos télűző farsangi mulatságon vesz részt. Ennek keretében zenélve indulnak útnak, hogy elégessék a kiszebáb mellett, azokat a gyermekek által díszített papírzacskókat, amelyekbe rossz tulajdonságaikat rejtették.

A farsang időszaka vízkereszttől, egészen hamvazó szerdáig tart.
– A katolikus óvodában mi is több napon keresztül éljük meg ezt az ünnepkört – fogalmazott Szőke-Molnár Csilla, az Eötvös József Katolikus Óvoda óvodavezetője, hozzátéve: ezt követően február 21-én jelmezbálba várják a gyermekeket és szülőket, ahol nemcsak a kicsik, hanem a felnőttek is jelmezbe bújnak, hogy közösen űzzék el a telet.

A míg a gyermekek és felnőttek a télűzésen, addig az óvoda udvarán a szakemberek a játékpark bővítésén dolgoztak.
– A katolikus óvoda udvarára alapítványi pénzből új, rugós játékok kerülnek, amelyet a gyerekek tavasszal már birtokba is vehetnek – fogalmazott az óvodavezető.

Az vidám, tavaszcsalogató esemény úgy tűnik sikerrel járt, hiszen a program végére még a nap is kisütött.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.