- hirdetés -

A Sztárban sztár leszek élő show műsorába jutott be Gábor Márkó, Orosházára látogattak a Lőrincz-testvérek, Primus Inter Pares díjjal tüntették ki Laskovicz Juliannát, valamint babaköszöntő ünnepséget rendeztek, valamint 1956 hőseiről is megemlékeztek. Többek között ezek az események határozták meg az októberi időszakot, de a Táncsics Mihály Gimnáziumban sem állt meg az élet.

A néhány éves világsláger dallamaira, a Despacito című számra táncoltak a MECE Klub, illetve a nagyszénási Barátság Klub nyugdíjas tagjai a szelfipont előtt. Hagyományteremtő szándékkal, látványos módon szerették volna megünnepelni az idősek napját.

Rétes Edina 2009-ben, mindössze 18 évesen alapította meg tánccsapatát, a ReDance Hip-Hop Crew-t, az elmúlt évek során pedig jöhetett akármilyen akadály, senki és semmi nem tudta őket eltántorítani céljaiktól. Az egyesület októberben már a 12. születésnapját ünnepelte.

Sajtótájékoztatója után tudtam telefonvégre kapni, miután sajtósától engedélyt kaptunk a beszélgetésre. Amibe Gábor Márkó belecsöppent, az már tényleg a valódi sztárvilág, az orosházi származású fiú ugyanis bejutott a Sztárban sztár leszek! élő showjába!

Egy igazi ötkarikás élményben volt része azoknak, akik a Petőfi Művelődési Központ soron következő TereFere programját választották október 5-én. A beszélgetés vendégei ezúttal a tokiói olimpia hősei, Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor voltak.

Egy újabb arckép és névtábla díszíti október 11-től a Táncsics Mihály Gimnázium aulájának falát. Az iskola Öregdiák Baráti Körének legújabb Primus Inter Pares elismerését Laskovicz Julianna személyében olyasvalaki kapta meg, aki nemcsak egykori diákként, de egykori pedagógusként is ezer szállal kötődik az intézményhez.

Csordultig telt a Petőfi Művelődési Központ Szokolay Sándor terme gyermekekkel és büszke szüleikkel október 13-án. Ekkor ünnepelték a városban az elmúlt évek során hagyományossá vált babaköszöntő ünnepséget.

A rendszeres testmozgás fontosságára hívja fel a figyelmet az Egészségfejlesztési Iroda (EFI). Városi gyalogló klubot indítottak heti rendszerességgel.

A Táncsics Mihály Gimnázium a Szegedi Tudományegyetemmel kötött megállapodás alapján rezidensközpontként működik. A tehetséggondozás a természettudományos területet is érinti, ehhez pedig hamarosan egy igazi modern laborháttere lesz a gimnáziumnak a jövő évtől egy százmillió forintos fejlesztésnek köszönhetően. Ebben az iskola mecénása, dr. Kaáli Nagy Géza professzor segítette az intézményt.

A tavalyi szűk körű ünnepség után, idén ismét méltó módon, közösen emlékezhettek az orosháziak a huszadik századi magyar történelem legmeghatározóbb eseményére. A 65. évfordulón száznál is többen gyűltek össze a Táncsics gimnázium előtti Történelmi Emlékparkban, hogy leróják tiszteletüket az 1956-os szabadságharc hősei előtt.

Nagyon várta már a kisfiú érkezését Hegedűs Dániel és Krcsméri Zsuzsanna, Bálint pedig szülei kívánságára 2021. október 17-én 22:32-kor, 3820 grammal és 52 centiméterrel megérkezett. Ő lett a 400. baba, aki az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Szülészet Nőgyógyászati Osztályán jött világra 2021-ben.

Természetesen sokkal több minden történt februárban is, mint amit fentebb megemlítettünk. Az OrosCafé oldalán a lap aljára görgetve megtalálhatják archívumunkat, ahol minden írásunkat, hónapokra bontva újra elolvashatják. Jó böngészést!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.