Gábor Márkó mindössze 22 éves. Az Orosházán született ifjú színész szabadúszóként dolgozik, ennek a létformának és természetesen tehetségének köszönhetően jelenleg négy színházzal áll szerződésben. Megtiszteltetésnek érzi, hogy állhatott már egy színpadon Szerednyei Bélával, Cseke Péterrel, Csákányi Eszterrel, és nagyon büszke arra is, hogy az ’56-os orosházi hős, Bencsik Elek unokája lehet.
Márkó egy hónapja állt először itthon, szülővárosában színpadra. A magyar kultúra napja alkalmából a Pannon Várszínház színészeként érkezett a Petőfi Művelődési Központba, ahol A Pál utcai fiúk című musical Weiszét alakította. Ennek apropóján kerestük meg az ifjú tehetséget, aki pályája ívéről, jelenlegi darabjairól és az Orosházához fűződő érzéseiről mesélt nekünk.
Pannon Várszínház, Madách Színház, Csokonai Nemzeti Színház, Szegedi Szabadtéri Játékok. Felsorolni sem kevés. Hány színházban és darabban játszol éppen?
– Jelenleg a veszprémi Pannon Várszínházban öt darabban játszom A Pál utcai fiúkban, a Csinibabában, a Hairben, a Kőműves Kelemenben és a Hamletben. Innen indult a pályám, és a mai napig nagyon hálás vagyok a színház igazgatójának, Vándorfi Lászlónak. Sokat tanultam tőle, és a mai napig alkalmaz, és kihívások elé állít. Én nem voltam gyerekszínész. Életem első “munkája” A Pál utcai fiúk volt, amivel itthon, Orosházán is nemrég bemutatkozhattunk. Időközben Budapesten egy meghallgatás alkalmával sikerült bekerülnöm a Madách Színházba az év “nagy bemutatójába”, a Szirtes Tamás által rendezett Szerelmes Shakespeare-be mint Júlia. Nagy lehetőség volt, megszeppenve észleltem, hogy egy sereg színészóriás között dolgozhatok. A 2018-as év elején megkérdezte a Madách színház igazgatója, hogy lenne-e kedvem egy ötszereplős prózai előadásban Szente Vajk helyét átvenni. Gondoltam magamban, melyik pályakezdő színésznek ne lenne hozzá kedve?! Ez volt az egyik legnagyobb mérföldkő, a Páratlan páros 2.
Itt már egyre nagyobb nevek között találhattad magad.
– Így van. Hirtelen egy színpadon álltam olyan nevekkel, mint Szerednyei Béla, Cseke Péter vagy éppen Csákányi Eszter. Múlt év áprilisában éppen a Hairt próbáltuk Veszprémben gőzerővel, mikor megláttam egy meghallgatás kiírását Debrecenben. A Csokonai Nemzeti Színházba keresték A Pál utcai fiúk musical szereplőit. Nagyon izgatott lettem, hiszen ez az előadás indította el Veszprémben a pályán. Elmentem a meghallgatásra. Debrecen messze van Budapesttől, Veszprémtől meg pláne. Gondoltam, hogy nehezen lesz kivitelezhető a távolságok miatt, de ha Geréb szerepét osztják rám, akkor mindenképp elvállalom. Mágikus szerep, egyszer mindenképp el akartam játszani. Csörgött a telefon, hogy gratulálnak sikerült a meghallgatás, és Geréb Dezső szerepét gondolta nekem a rendező. Nem igazán volt más a szemem előtt, mindenképpen el akartam játszani. Nagymúltú színház, belegondolni is elképesztő, hogy ott öltözhetek egy-egy előadás előtt, ahol maga Latinovits Zoltán is öltözött. Azóta az életem felét az utazás teszi ki, de nem bánok semmit, száz százalékban megérte ez a döntés.
És még mindig nem értünk a helyszínek végére. Veszprém, majd Budapest és Debrecen után még egy negyedik városban is színpadra állsz.
– Igen, a szegedi szabadtéri is régi vágyam volt, hiszen Békés megye után a családommal Szegedre költöztünk. Ott is éltem 8 évet. Tavaly nyáron a Szerelmes Shakespeare-t oda is elvittük. Nagy élmény volt egy másik otthoni közönségnek játszani. Idén nyáron is találkozhatnak velem a szegedi nézők Az Alföldi Róbert által rendezett West Side Story musical Baby John-ja ként. Izgatottan várom, hiszen ez egy újabb mérföldkő a színészi pályámon.
Két színházzal is játszod A Pál utcai fiúkat. A Pannon Várszínháznál Weisz karakterét viszed színpadra, a Csokonainál pedig Geréb alakját testesíted meg. Egy ilyen helyzet nem zavar össze?
– Jó a kérdés, azt hittem lesz ezzel problémám, de hála Istennek eszembe sem jutnak Weisz gondolatai, ha éppen Gerébet játszom, és persze fordítva sem. Lehet, ezt az is elősegíti, hogy mire elkezdtem Debrecenben a próbákat, a veszprémi verzióval már túl voltunk a százötvenedik előadáson. Nagyon jól ismerem már a darabot, és sok szemszögből tudom vizsgálni. Azóta Csokonaiban is közelítünk már az ötvenedikhez.
Szabadúszóként dolgozol a szakmában. Ez lehetőséget ad arra, hogy túlvállald magad, hogy minden jó szerepre igent mondj. Vagy rosszul gondolom?
– Egy színésznek két lehetősége van. Vagy leszerződik, vagy szabadúszó lesz. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is. Ha leszerződik az ember egy vidéki színházhoz, az ad egyfajta egzisztenciális biztonságot, de olyan szerepeket is el kell játszania, ami nem feltétlen neki való. Általában a színészek keresik a lehetőségeket. Fejlesztő hatása van, ha kizökkenünk a komfortzónánkból. Akkor éri meg szabadúszónak lenni, ha van elég munka, és én hála Istennek, nem panaszkodhatom. Ki sem látszom a teendőkből. Szeretem ezt az életformát, jó látni a mindennapi életet az ország több pontján, és azt is, hogy mennyire más egy-egy országrész.
Térjünk rá a múltadra. Te Orosházáról származol. Meddig éltél itt?
– Orosházán csak két éves koromig éltem, utána Békéscsabára költöztünk nyolc évre, utána jött Szeged szintén nyolc esztendőre, Budapesten pedig öt éve élek. Nagyon sokat voltam Orosházán a nagyszüleimnél. Otthonomnak tekintem a várost, gyerekként minden kis zugát bejártam. Büszke vagyok arra, hogy az orosházi Bencsik Elek (1922-2011) unokája lehetek, aki 1956-ban oroszlánrészét vette ki a szabadságharcból Orosházán is. Mindig hű tudott maradni az értékrendjeihez. Sokat tanultam tőle alázatról és kitartásról. Hét évet börtönbe zárva élt mint szabadságharcos. Sokat mesélt a cellatársáról, Darvas Iván színművészről. Az ő irányába érzett tisztelet és szeretet fémjelzi nekem a várost.
Úgy olvastam, téged alapvetően nem is a színészet, hanem az éneklés gondolata foglalkoztatott. Hol és miként ért el az érzés, ami alapján úgy döntöttél, énekes akarsz lenni?
– Szegeden lettem kis felnőtt. Problémás gyerek voltam. Nem nagyon szerettek a tanárok. Öt helyen jártam ki a középiskolát. Kettő nagyon fontos pedagógus volt az életemben, akiknek ma is hálás vagyok. Ők Szűcsné Márta, aki mögé látott a hiperaktív, rossz magaviseletű álarcnak, és versmondó versenyeken indított, valamint Gerebicné Szabó Éva, aki zenei téren hitette el velem, hogy érek valamit. Az ő hitük visz azóta is ezen az úton.
Gondolkodtál szólóénekesi karrieren is?
– Igen, gondolkodtam már ezen. Nem tartom kizártnak. Jelenleg minden időmet felemészti a színház, és ez így van jól. De nyáron lesz nyolc koncertünk egy „színész zenekarral”, jelenleg itt tart a dolog.
Nemrégiben játszottál Orosházán a Petőfi Művelődési Központban, ahová A Pál utcai fiúk című musicalt hoztátok el. Milyen gyakran jársz haza?
– Sajnos az időm szűkössége miatt egyre ritkábban jutok el Orosházára, de amikor csak tehetem, hazalátogatok. Nagy izgalommal töltött el, hogy idén, életemben először a szülővárosomban játszhattam. Éppen hangszálproblémákkal küzdöttem, de igyekeztem a legjobb formám hozni. Remélem, lesz még lehetőségem az otthoni közönségnek játszani.
Kiemelt kép: Hamlet előadás (Pannon Várszínház), Forrás: A Hoppá Színház facebook oldala
