Rocktörténeti pillanatok Orosháza főterén
Az Orosházi Rock Blues Egyesület a budapesti Ozone Mama, a brit Hundred Seventy Split zenekarokat, valamint Török Ádámot, a Mini együttes vezérét hozta el az orosházi közönségnek.
A népművészet az élete
Tóth Imréné hímzőnek, aki a közelmúltban vette át a Magyar Kézműves Remek díjat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától.
A nevetésre nem volt orvosság
Nagy sikerrel zárult az Őszi Színházi esték, amely a Család ellen nincs orvosság című komédiával várta a nagyérdeműt november 27-én.
A cigánybáró az operett rajongóknak – a Magyar Zenés Színház vendégjátéka Békéscsabán!
Ismét egy különlegességgel lepik meg az operett-rajongókat februárban: három alkalommal Johann Strauss operettjét, A cigánybárót láthatják a Jókai Színház nagyszínpadán a Magyar Zenés Színház előadásában.
Posztolj verset a költészet napján – A városi könyvtár felhívása
Egy többéves Magyar Költészet Napjához kapcsolódó kezdeményezéshez, a Posztolj verset mozgalomhoz csatlakozott idén is a Justh Zsigmond Városi Könyvtár.
A debreceni színház kapta az első Sík Ferenc-díjat
A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért” elnevezésű elismerésben első alkalommal a Csokonai Nemzeti Színház részesült. A kitüntetést – ami egy bőrtarisznya, benne egy oklevél és egy plakett - a Pécsi Országos Színházi Találkozó nyitóünnepségén Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója Fekete Péter kulturális államtitkártól és Zalai Mihály megyei elnöktől vette át.
Lakótelepi nap: ünnep az üvegvárosrészben
Jó kedv, színes programok és utcabál várta a kiérkezőket augusztus 24-én a XIX. Lakótelepi napon. Az eseményt a Czina Sándor Tagintézmény sportpályáján rendezték.
Évek óta...
Fejleszt a Nagy Gyula Területi Múzeum
Pályázati úton 136 millió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a járásszékhely múzeumok 2018-as szakmai programjait.
Az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum is...
Lábuk alatt kopott a parkett – táncverseny az Eötvösben
Három megye táncostanoncai mérték össze tudásukat az Eötvös-csarnokban október 22-én. A versenyen több mint 100 induló vett részt.
Zsúfolásig telt az Eötvös-csarnok október 22-én művészeti...
Szakik: Raffai János biztosítási tanácsadó
Nem így indult az élete, de végül, mint biztosítós teremtett magának tartós hírnevet és megbecsülést, az Aegon egyik legrégebbi tanácsadója, Raffai János.
A városban...
Ez volt az év: augusztus
Még tombolt a nyár, de már elkezdtünk készülődni az iskolaszezonra. Ünnepével és hétköznapjaival ez a darázstermő, szőlőérlelő, kedves hónap is sok hírrel...
A szolgálólány meséje magával ragadta az orosháziakat
Egy utópisztikus regény keltette fel leginkább az orosháziak érdeklődését 2018-ban. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje című regényt többször is kölcsönözték tavaly a Justh Zsigmond Városi Könyvtárból.
Ahány ember, annyi ízlés. Azonban 2018-ban sokak...
Tavaszi poétákat keresünk: verseket vár az Orosházi Média!
Küldje el nekünk a tavaszról szóló versét, mi pedig a szerkesztőségünk által legjobbaknak ítélt költeményeket közzétesszük az OrosCafén és az Orosházi Életben...
Ismert filmek és slágerek hangszeren – könnyűzenei versenynek adott otthont a Művészetek Háza
Szaktárgyi könnyűzenei versennyel folytatódott március 29-én a Művészetek Házában az idei Tavaszi Művészeti Fesztivál programsorozata. A fiatal zenészek ezúttal komolyzene helyett ismert...
Újabb zenei élmények – Pink Floyd est a rock kedvelőinek
Pink Floyd estet szervezett legutóbbi rendezvényük alkalmából az Orosházi Rock Klub szervezőcsapata. A szentesi Bring Floyd zenekar kizárólag a világhírű együttes...
Minden nap mást alkotnak: egyhetes nyári játszóház a könyvtárban
Nyári játszóházba invitálta a legkisebbeket a Justh Zsigmond Városi Könyvtár. Az eseményen több mint harminc gyermek szorgoskodott.
Az...
Kiváló hangverseny a kassaiaktól – koncertkritika
A zenekar vendégjátéka mély nyomot hagyott a közönségben.
Szeptember 9-én telt ház előtt adott koncertet a Kassai Állami Filharmonikus Zenekar /Státna filharmónia Kosice / az...
Tíz évesek lettünk – Gyertek, ünnepeljük együtt
Szeptember 7-e fontos dátum az OrosCafé életében, hiszen 2009-ben ezen a napon indult útjára online hírportálunk. Ahogy mindig, most is kedves olvasóinkkal...
Mekkora papagáj! Mekkora rikácsolás!
Voltak papagájok, díszpintyek, gyermekrajzok és szórakoztató előadás is.
Lendítsük fel a díszmadártartást!
Az Orosházi Díszmadár És Hobbiállat Szakkör (O.D.I.H.O.SZ.) október 16-a és 18-a között kiállítást szervezett,...
Orosházára „szállt” a VándorBagoly
A Magyar Könyvtáros Egyesület (MKE) Gyremekkönyvtáros Szekciójának legmagasabb elismerését, a VándorBagoly díjat vehette át hétfőn Miskolcon a Justh Zsigmond Városi Könyvtár küldöttsége....
Nyolc nő, avagy: egy a lecke, és más a szórakozás
Nem a nagy szerepekben, hanem a kisebbekben születtek számunkra meglepetések.
Engedtessék meg, hogy többszörösen összetett szerepből szólaljak meg a szerdai előadás kapcsán: sem egyszerű néző,...
Józsa Mihály emlékére szólt a vers a Csabagyöngyében
A Csabagyöngye Kultúrális Központ adott otthont a negyedik alkalommal megtartott Józsa Mihály Vers és prózamondó Fesztiválnak a hét végén.
Paletta: 50, 80
Jön a madrigálkórus és a fúvószenekar a városi televízió kulturális műsorában.
A városi televízió műsorán csütörtökön este 7 órától a Paletta című kulturális magazinban...
A Bervától a nemzetközi hírnévig – Zilahi Zoltán (Videó)
Legtöbbünknek van valami "bogara", hobbija. Van, akinél ez szenvedéllyé válik, és a legtöbben erről ismerik. Zilahi Zoltán veteránmotor gyűjtő-restaurátor is ilyen.
A taps elnyomta a dalt (videó)
Közel 100 gyerek énekelt együtt a városi könyvtárban Gyurkó Brigittával, párjával és fiával.
A magyar kultúra napja záró programja január 26-án zajlott. Gyurkó Brigittát ez...