- hirdetés -

Nyári játszóházba invitálta a legkisebbeket a Justh Zsigmond Városi Könyvtár. Az eseményen több mint harminc gyermek szorgoskodott.

Az egyhetes sorozat idén is igen népszerű a gyerekek között. Az első program a hónap elején volt, július 29-én már a második vette kezdetét.

Sokan választották kikapcsolódásul a játszóházat (Fotó: Rosta Tibor)

Tengerics Éva gyerekkönyvtáros elmondta, a nyári játszóházat immáron húsz évvel ezelőtt kezdték el szervezni a mára nyugdíjba vonult kolléganőjével, Kiss Mártával.
– Azonban a cél ennyi idő távlatában sem változott: olyan helyet biztosítani a gyermekeknek, ahol jól érzik magukat, kreatív tevékenységet folytathatnak és valami szépet alkothatnak – fogalmazott a könyvtáros.

Tengerics Éva és Kiss Márta húsz évvel ezelőtt szerveztek először nyári játszóházat (Fotó: Rosta Tibor)

Mint mondta, a foglalkozásokon minden alkalommal nagyon jó társaság alakul ki, jó látni, hogy örülnek egymásnak a résztvevők.
– Az elmúlt években már az ötven órás közösségi szolgálatot ellátó gyerekek is rendszeresen kiveszik részüket a játszóház szervezésében és kivitelezésében. Vannak olyan fiatalok, akik korábban szívesen tevékenykedtek a játszóházban és most örömmel jönnek vissza segíteni a kisebbeknek – mondta mosolyogva Tengerics Éva.

A július 30-i foglalkozásokon színes tűpárákat és filcanyagból készült virágokat készítettek a kreatív érdeklődők. A foglalkozások egy héten keresztül zajlanak, minden nap reggel kilenctől délig várják a kikapcsolódni vágyó kicsiket és nagyokat.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.