Legtöbbünknek van valami „bogara”, hobbija. Van, akinél ez szenvedéllyé válik, és a legtöbben erről ismerik. Zilahi Zoltán veteránmotor gyűjtő-restaurátor is ilyen.
Gépészmérnök, de ha elhangzik valamilyen társaságban a neve, akkor a legtöbben azt mondják: Ja! A veterános! De hogyan lesz valakiből nemzetközileg is ismert gyűjtő?
– A motorokkal való kapcsolatom 12 évesen kezdődött, amikor nagyapám az első Bervát megvette nekem. Aztán voltak az akkori kamaszok motorjai – Riga, Verhovina – az első veterán motort pedig ’85-ben, leszerelésem után vettem. Katonaság alatt láttam egyszer Tamás Péter, makói veterános motorjait. Azonnal beleszerettem az öreg gépekbe, ahogy mondani szokták, „elkapott a gépszíj”. Nyugati motorhoz nem igen lehetett hozzájutni és így a kettőt összekötöttem. Az egyik munkatársam nagyapjánál volt egy szétdarabolt, kosárban levő, 1930-as Victoria, amit megvettem, és fél éves munkával összeraktam, felújítottam – ezzel kezdődött.
Munkája mellett hétvégente eljárt dolgozni, hogy a következő motorokra való összejöjjön, és jött egyik öreg vas a másik után, 1903-tól(!) az ötvenes évekig készült motorok. Zoli sok motorból álló gyűjteményének gerincét kedvenc márkájának, az NSU-nak huszonnyolc képviselője adja, de az évek alatt összeállt „technikatörténeti múzeumban” ezek mellett szinte kizárólag ritkaságok, kis darabszámban gyártott motorok vannak.
– A magyar mellett több külföldi – angol, német – veterán klubnak is tagja vagyok, ami néha sokat segít, például egy-egy kurrens alkatrész megtalálásában. A Magyar Veterán Autós-Motoros Szövetség (MAVAMSZ) alapítóinak egyike vagyok, én dolgoztam ki a veterán motorok ma is használt minősítési rendszerét. Rengeteget megyek, infókat szedek fel itt ott és találok időnként még öreg gépeket. Ezeket aztán lassabban, vagy gyorsabban felújítom, összerakom. Mostanában nagy segítség az internet, hisz a dokumentációkat meg lehet szerezni. Régebben ez nehezebb volt – avat be kicsit a részletekbe Zoli.
Van a gyűjteményben több olyan motor, amelyből ez az egyetlen példány az országban. A belga gyártású, 1925-ös négyhengeres FN-nek (és még néhány másiknak is) különös története van:
– Három évig állt nálam a váz, miközben nem találtam hozzá semmit. Már úgy volt, hogy eladom, mikor a neten találtam egy motorblokkot Prágában. Azonnal elmentünk érte. Felhívtam a belga barátomat és elújságoltam, hogy találtam blokkot, mire ő nagy örömmel közölte, hogy néhány nappal ezelőtt felbukkant egy ehhez a géphez való sebességváltó. Ahol ezt találtuk, előkerült egy speciális, csak ennél a motornál használt dinamó és mágneses gyújtó is. Három évig semmi, aztán egy éven belül lett villa, blokk, váltó és összeállt a motor – meséli.
Van olyan motor is, amely 2004-ben került hozzá és mostanra lett kész. Amelyik alkatrészből lehet, eredetit újít fel, amit nem, azt legyártja. Lerajzolja a dokumentáció alapján, elkészítik a fa mintát, öntik esztergálják, stb. A legtöbb folyamatot otthoni műhelyében maga csinálja. A beszélgetés végén feltett kérdésre, hogy meddig bővül még a gyűjtemény, meddig folytatja, kapásból válaszolt: Amíg mozogni tudok…
