kisegitő - keresési eredmények
Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést
Pedagógus törzsgárda: a szellem emberei
A hagyományoknak megfelelően a nemzeti ünnep előtti napon köszöntötték azokat a pedagógusokat, akik legalább 15 évet megszakítás nélkül töltöttek el szakmájukban.
Újak vagyunk a Nap alatt
A gyerekek a négy évszak témakörét dolgozták fel a kisegítő iskolában.
Értékelt a Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Programokat szerveztek és roma családok megélhetését biztosították.
Testületi ülés – svájci frank, fürdő és Gömbös Gyula
Terítéken többek között az üvegtetős medence felújítása, a Vízművekkel kötött szerződések újratárgyalása és a szemétdíjhátralékok behajtása.
Testületi ülés – leírtuk, mi történt pontosan
A nyári szünet előtt még egyszer nekiállnak vitázni és szavazni a képviselők. Rövid ülésnek ígérkezik a mostani, a lényeg azonban zárt ülésen lesz: az igazgatóválasztások.
Mi várható a július 2-i testületi ülésen?
6 nyílt és 12 zárt napirendi pontról érkezett a meghívó. De döntenek - igaz zárt ülésen - az általános iskola, a városi óvoda és a művészeti iskola vezetőiről is.
Az AGRO-M nagyjai
A város egyik legnagyobb mezőgazdasági cége volt és jelenlegi dolgozóinak adott elismeréseket.
Kisegítve – Orosházán maradhat az iskola
Megoldódni látszik 30 sérült orosházi gyermek sorsa. Oktatásukat egy szegedi iskola vállalta fel, nem kell Magyarbánhegyesre menniük.
Metallica és politika – élőben a testületi ülésről
Elszámolnak a helyi cégek, döntenek néhány pályázati önrészről, megvitatják a számvevőszék vizsgálatát és biztosítják a Körös Volánt a további támogatásról.
A bánhegyesi suli (videó)
Magyarbánhegyesen, az ottani kisegítő iskolában forgattunk.
A Hunyadiért tiltakoztak
A kisegítő iskola bezárása ellen tiltakozott a Jobbik helyi szervezete szombaton.
A Hunyadiért
A Hunyadiért demonstrál szombaton délután a Jobbik Orosházi Szervezete.
Testületi ülés – iskolavita után zöld út a csatornahálózatnak
Gyors igen a csatornahálózat és a szennyvíztisztító telep fejlesztésére és adok-kapok a kisegítő iskola sorsa miatt. Ülésezett a Orosháza testülete hétfő délután.
Fetser: bízzunk a magyar nemzet bölcsességében
A fáklyás felvonulás előtt az MSZP megemlékezést tartott.
Bezárás előtt a Hunyadi iskola?
A megyei fenntartású Hunyadi iskolába enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyermekek járnak Orosházán. Tegnap robbant a hír, az iskola bezárását tervezik.
Testületi ülés – élőben közvetítettünk
A választások utáni első ülését tartotta Orosháza képviselő-testülete. Az ülés végén robbant igazán a hangulat.
Köszöntjük Olvasóinkat!
Az, hogy mi lesz a téma, röviden összefoglaltuk már,...
Testületi ülés Orosházán
Októberi első tanácskozását tartja az orosházi képviselő-testület. Terítéken a kórház, az óvodák és a panelpályázat.
Köszöntjük olvasóinkat!
Elkezdődött a testületi munka, melynek minden fontosabb momentumát közvetítjük....