- hirdetés -

A hagyományoknak megfelelően a nemzeti ünnep előtti napon köszöntötték azokat a pedagógusokat, akik legalább 15 évet megszakítás nélkül töltöttek el szakmájukban.
„A szellem emberét éppen az jellemzi, hogy nem olthatja el magában a teljesség szomját, s nem nyomhatja el a egész iránt érzett felelősség érzetét. Szívesen foglalkozik a részletekkel, de az egész felől száll feléjük, s egy még nagyobb egész felé tör rajtuk át utat”– írja Németh László.
A hivatástudat és a gyermekszeretet az, ami ezen a pályán tart hosszú évtizedekig embereket – ez a megállapítás lelt megerősítésre ezen az eseményen is, ám az is elhangzott, a társadalomban jelenleg van pótolnivaló a pedagógusszakma presztízsének megítélése terén. Az ünnepségen megjelenteket a művészeti iskola növendékei és tanárai ajándékozták meg szép zenei gondolatokkal. Dr. Dancsó József polgármester köszöntő szavaiban arra emlékeztetett: minden ember életének fontos szakaszát határozzák meg a pedagógusok, nagy felelősség van hát rajtuk. A mindenkori fiatalok a jövő megalapozói, ebben véleménye szerint jeleskednek az orosházi pedagógusok, hiszen a tanulók eredményei az ő munkájukat igazolják.

Az ünnepeltek (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
A polgármester azoknak nyújtotta át a város pénzajándékát, akik legalább ötven éves diplomájukat ünnepelték. Volt köztük olyan, aki a kibocsájtó főiskolán, egyetemen már átvette arany vagy gyémánt díszoklevelét, mások most kapták meg a gratulációkkal és a városi szakszervezet virágjával egyetemben.
Arany díszokleveles pedagógusok:
Borsi Vincéné, aki részt vett a „Kisegítő iskolai tanterv” bevezetésének munkájában, és az ehhez kapcsolódó tankönyvprogramban önálló tankönyvíróként és társszerzőként szerepelt. 1995-től felkerülve az országos szakértői listára tankönyvek, oktatási programok, dokumentumok szakértői véleményezését látta el
Fodor Istvánné, aki tanítványai megbecsülését, szeretetét kiérdemelte azzal, hogy következetes szigorral emberségre, tiszteletre, egymás megbecsülésére nevelte a fiatalokat.
Dr. Huber Henrikné, akit kollégái jó szervezőként ismertek, tudatos, tervszerű, igényes és következetes munkájával erősítette az iskoláról kialakult pozitív képet. Folyamatos önképzése példa volt a tőle tanuló kollégák számára.
Mackó Lászlóné, aki a legnehezebb és legszebb pedagógiai munkát vállalta fel: a legkisebbek tanítását a betűvetésre, olvasásra, számolásra. Önéletrajzában ezzel az idézettel vall a hivatásról, a szolgálatról: „Akinek amije van, azzal kell tudni boldoggá, széppé és értelmessé tenni a világot és az életét.”
Pechan Zoltánné, a zeneiskola zongoratanára, majd igazgató helyettese. Igényes, precíz tanítási módszerének köszönhetően 14 növendéke választotta a zenei pályát, akiket felkészített a zenei pályán való továbbtanulásra. Ketten közülük később az orosházi zeneiskolában kollegái is lettek.
Tokovics Józsefné, aki édesapja példáját követte, megtiszteltetésnek és nem napi nyűgnek fogta fel a gyermeknevelést. Hajdani kollégái a mai napig emlegetik a mindenki által elfogadott, megbecsült pedagógiai szigorát, ugyanakkor vidám kisugárzását. Alig van család Rákóczitelepen, melyből legalább egy valakit ne tanított volna.
Dr. Zilahy Lajos, akinek munkája mellett a nyelvészeti kutatás töltötte ki napjait. 1990-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1991-től három cikluson át az OTKA,  – Országos Tudományos Kutatási Alapprogram – támogatásával készítette a Sárréti tájszótárt, majd újabb három éves szakaszban – ugyancsak OTKA-támogatással a sárréti „í-zéssel” foglalkozó monográfiát.
Az egyetlen gyémánt diplomás pedagógus Dávid László, aki tanítói képesítését 1950-ben szerezte meg, Miskolcon, majd magyar-történelem szakos általános iskolai tanári diplomát szerzett Szegeden. Lökösházán igazgató volt, majd Szántómajorba kérte magát, az egytanerős iskolába. Szentetornya után a József Attila iskolában és a Békés megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben dolgozott.
Zalai Mihály alpolgármester azon törzsgárda tagoknak adta át a törzsgárda kitüntetéseket, akik 15 (bronz), 20 (ezüst) 25, 30, 35, 40 (arany) éve megszakítás nélküli munkaviszonyuk van a területen. Emellett törzsgárda elismerésben részesítették azokat a közalkalmazottakat, akik az oktatás és közművelődés területén 15, 20, 25, vagy ennél hosszabb ideje dolgoznak Orosházán, munkaviszonyuk megszakítása nélkül.

A 15 éve dolgozók névsora (.pdf), a 20 éve dolgozók névsora (.pdf), a 25 éve dolgozók névsora (.pdf), a 30 éve dolgozók névsora (.pdf), a 35 éve dolgozók névsora (.pdf), a 40 éve dolgozó neve (.pdf).

Az esemény végén pezsgős köszöntővel, üdítővel és pogácsával vendégelték meg a kitüntetetteket és az érdeklődőket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.