Varga Diána
Ilyen a MÁV – az utasok szemszögéből
Közel százan vettek részt a helyi blog felmérésében, és mondták el, mennyire elégedettek a vasúttársaság szolgáltatásaival. A pontosság kritikus pont.
A hobbi, ami megnyugtat
Az orosházi foltosok ismét bemutatták legszebb munkáikat.
Dolgozni az elesettekért – szép, de nehéz szakma
Az orosházi Egységes Szociális Központ 170 dolgozója közel ezer gyermeket, időst, hajléktalant, rászorulót lát el városunkban. Ezúttal – nemzetközi naphoz kapcsolódva – munkájukat ünnepelték.
Diabétesz – folyamatos küzdelem a betegséggel és önmagunkkal
Ma már szinte népbetegségnek számít a cukorbetegség. Hazánkban 700 ezerre tehető a regisztrált betegek száma, mellettük több százezren lehetnek érintettek. A november 14-i világnap kapcsán adunk helyzetképet.
Kolbászos sikerek határon innen és túl
Sűrű volt az Orosházi Kolbászklub programja az elmúlt időszakban. Az őszi kemény munka azonban meghozta a gyümölcsét, külföldön és hazánkban is szép eredményeket értek el.
Drog és alkohol – megelőzéssel a terjedés ellen
Egyre fiatalabbak fogyasztanak alkoholt, és egyre többen használnak valamilyen illegális szert. Orosházán is jelen vannak a dizájnerdrogok, de az országoshoz képest igen csekély mértékben. Egyeztetett a szakma.
Őrültnek néznek, ha elárulom, mi a hobbim – Gyapjas Krisztián A hét embere
Nem hétköznapi hobbi a vasútfotózás, és a vonatok általában, de ezúttal kicsit többről van szó, mint puszta szenvedélyről.
Ki nyert jegyet a Balkan Fanatik koncertre?
Mindenki! Írjuk a részleteket!
Kína orosházi szemmel: a hely, ahol látványos az, ha európai vagy
Kovács Orsi fél évet élt a távol-keleti országban. Elárulta, milyen volt.
Gyermekoázissá vált az Alföld Gyöngye
Hivatalosan is családbaráttá vált az Alföld Gyöngye Hotel. Az orosházi szálloda elnyerte a KidsOasis – minősített családbarát szálláshelyek négy szélforgós minősítését. (x)
A nemzetiségek képviselői is esküt tettek
Megalakultak a nemzetiségi testületek, kettő helyett ezúttal három: új a román nemzetiségi önkormányzat.
Fehér Bot Napján a Vadvirágosokkal
A Fehér Bot Napjának célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére - Orosházán is.
Nem robbant az e-könyv, de bármit eladhatunk celebekkel
Többek között ez is kiderült azon a kerekasztal beszélgetésen, melyet a városi könyvtárban szerveztek. Az országos találkozóra bloggereket várták, az olvasás aktuális helyzetét vitatták meg.
Ha barátot akarsz szerezni, sportolj! (videók)
Legalábbis erre is jó a rendszeres testedzés, derült ki október 19-én. Harsányi Levente és Szentgyörgyi Rómeó is népszerűsítette a sportot Orosházán.
Megalakul az új városvezetés, élőben adjuk!
Másfél héttel a helyhatósági választások után megalakul Orosháza új városvezetése. Élőben közvetítjük az eseményeket, írjuk a részleteket!
Verasztó Lajos – az almafa, amitől nem el, hanem alágurulni akarnak az almák
Angolt tanítani az Állatfarmból, megjárni Amerikát, iskolát alapítani – ezúttal Verasztó Lajos volt az almafa. Rendhagyó almafa.
Kiállítással ünnepelt az ősz szerelmese
Kedvencei az őszi tájképek, de a fantázia szülte akril spray festményei is felkeltik a közönség érdeklődését. Születésnapját kiállítással ünnepelte Zsurkáné Benyovszky Piroska, az orosházi festők csoportjának tagja.
Ingyenes bérlettel a Jókaiba
A dzsungel könyvét is megnézheti 45 hátrányos helyzetű gyerek. A színházbérlet három előadásra szól.
Aki megérdemli, megkapja a maga humornyílát – Böllérbalett Orosházán
Ha vannak határok, akkor azokat át kell hágni, attól lesz érdekes a műsor – vallja Bödőcs Tibor, aki szerint épp arról szól a humor, hogy megmutatjuk a hamis határokat, melyek önkényesek és fölöslegesek.
Ki látta a szimulált halálos balesetet a Dózsa utcán?
Mi igen. Stábunk az elejétől a végéig lekövette azt a diszkóbalesetet, mely péntek délelőtt halálos is áldozatot szedett. Mielőtt bárki kétségbe esne, eláruljuk: bemutatóról volt szó.
Ismét harcoltak a rockerek
Komoly csata az asztaloknál, a küzdelem végkimenetele fejben dől el. A fegyver pedig nem más, mint maga a rock zene. Ismét vetélkedtek a rock szerelmesei.
Munkáspárt: sajnálatos a választók közömbössége
De az orosházi szervezet tudomásul veszi a helyhatósági választás eredményét.
Megszépültek a Máltai játszótér játékai és padjai
Habár még csak négy éves a játszótér, az időjárás nem volt kegyes a játékelemekkel. A Budapest Bank orosházi fiókjának dolgozói és a Máltai önkéntesei azonban orvosolták a problémát.
Molyok a könyvtárban
Nem kell félteni a bibliotéka köteteit, nem a rovarok rágják a könyveket. Országos könyves-blogger találkozóra készülnek a könyvtárban.
Teljes újrakezdés: hajléktalan szállóról saját otthonba
A lakás a mindent jelentené: ezt mondta stábunknak Seres János, az ESZK FogLak programjának egyik résztvevője alig két hónapja. Már nem hajléktalan, a napokban otthont kapott.