- hirdetés -

A lakás a mindent jelentené: ezt mondta stábunknak Seres János, az ESZK FogLak programjának egyik résztvevője alig két hónapja. Már nem hajléktalan, a napokban otthont kapott.

“Látom az alagút végét, úgy gondolom, ki tudok innen kerülni” – augusztusban még ezt nyilatkozta János, mikor a FogLak programról kérdeztük. Akkor a Szabó Dezső utcai hajléktalan szállón találkoztunk vele. Ezúttal kötetlen hangulatban, mosolyogva vezetett körbe bennünket abban a lakásban, melynek nemrég vehette át kulcsait az Egységes Szociális Központ munkatársaitól.

Az áprilisban indított, jelenleg félidőnél tartó FogLak program nem csak abban segít, hogy a résztvevő otthontalan 16 ember visszailleszkedjen a társadalomba és a munka világába, de az önálló élet elkezdésében, így a lakhatásban is támogat. Ennek keretében kapott garzonlakást János is. Vaszkán Erzsébet, az ESZK vezetője elmondta: olyan célcsoporttagokat választanak ki a lakás-programelemre, akik a foglalkozások során megmutatták, képesek az önálló életvitelre.

Hétfőn kapta kézhez a kulcsokat Seres János, a FogLak program résztvevője, napokon belül költözhet (Fotó: Rajki Judit)
Hétfőn kapta kézhez a kulcsokat Seres János, a FogLak program résztvevője, napokon belül költözhet (Fotó: Rajki Judit)

– Az anyagi bázis, jövedelem az egyik alapfeltétel, de fontos kikötés az is, hogy a tréningeken, önkéntes munkában aktívan részt vegyenek a jelöltek, jó legyen az együttműködés a közösséggel – ismerteti a kiválasztási folyamat részleteit az ESZK vezetője. A program keretében egyébként egy éven keresztül anyagilag is támogatják azokat a célcsoporttagokat, akik lakást kapnak, csak ezt követően kell ténylegesen saját lábra állniuk.

– Nehéz szavakba önteni az érzéseket, boldog vagyok – árulja el János, mikor kézbe kapja a kulcsokat. – Ez tényleg a mindent jelenti, a teljes újrakezdést, az önálló élet első napját. Egyfajta születésnapi ajándék is – tudjuk meg, hiszen csak néhány napja ünnepelte a jeles alkalmat. Most a tervezés fázisa következik, költözés, bútorok, berendezés.

A lakhatási programelem három lakással indult, mely segítségével hat, a programban résztvevő hajléktalant segítenek otthonhoz. Az ESZK együttműködési megállapodást kötött az orosházi önkormányzattal. Így most az a cél, hogy önkormányzati lakásokat is bevonjanak a körbe és a Jánoséhoz hasonló garzonok segítségével mindenki ténylegesen önállósodni tudjon, hatan hat lakásban.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.