Somodi Gyöngyi
Karácsonyig még 10 ezer adagot főznek
Egyébként pedig már túl vannak a 20 ezer adagon.
Illyés Gábor és csapata a múlt hétvégén, úgy mint eddig ételosztást szervezett. Egy hete a Csilla...
Költöznek a Kutasi utcából
A romatelepről a tervek szerint hamarosan három családot költöztet az önkormányzat komfortosabb lakásokba.
Talán ezzel a lépéssel végre elindul valami a romatelepen uralkodó áldatlan...
Egymillióval többet kérnek a romák
Eddig meg nem valósított programokra kérnek pénzt.
Az elfogadott költségvetési koncepciójuk alapján, több mint kétmillió forintból szeretne gazdálkodni jövőre a Cigány Kisebbségi Önkormányzat.
Többek között erről...
Ha már a gázt is kikapcsolták
és megfelel a kritériumoknak, akkor kaphat támogatást. Kiegészült a krízistámogatásra vonatkozó jogszabály, hosszabb a határidő.
Az eddig támogatott élethelyzetek tovább élnek, de a vonatkozó...
Számozza a házát!
Két és félezer utcanévtáblát cserél a város, de a házszámról a lakónak kell gondoskodnia. A könnyebb tájékozódás és a szebb városkép a cél.
Idén...
Mosollyal telt meg a sportcsarnok
A rengeteg gyerek vidámságot hozott a II. Bababörzére.
Amíg a gyerekek szórakoztak, addig a szekrény mélyén lapuló kinőtt vagy megunt ruhákat, játékokat, könyveket válthatták forintokra...
Már húszezer adag ételt főztek
Ha hétvége akkor ételosztás. Többeknek csak ezen a két napon jut meleg étel az asztalukra.
Volt olyan nap, amikor kétszer is osztott ételt Illyés...
Jótékonysági est a kórházért
A rendezvény célja a kórház jelenének, jövőjének, valamint a térség egészségügyi ellátásának biztosítása.Az első alkalommal szervezett jótékonysági est gondolata azért fogalmazódott meg a kórházvezetésben,...
A német kisebbség nem unatkozott
Közmeghallgatásos ülést tartott a Német Kisebbségi Önkormányzat. A november 9-i közmeghallgatás azonban érdeklődés hiányában elmaradt. Az ülésen viszont volt mit megbeszélni, hiszen az utóbbi...
Kevés pénzből kampányolnak
A Munkáspárt orosházi szervezete ismertette választási programját. A felkészülésre kevés pénz jut.
A Magyar Kommunista Munkáspárt orosházi szervezete szerda reggel sajtótájékoztatón ismertette a választási...
Fókák és papagájok (Frissítve videóval!)
Felejthetetlen élményekkel gazdagodhat, aki ellátogat a papagáj és fóka show-ra.
A Vásárosnaményi Atlantika Kft. vízividámparkja egészen november 22-ig vendégeskedik városunkban. Az első...
Lovagias felajánlás
A Nemzetközi Szent György Lovagrend 115 ezer forintot adományozott a Teréz utcai idősek otthonának.
Az intézményben lakók életminőségének javítására felajánlott pénzt a közelmúltban tartott Idősek...
Felújítják az Ifjúság úti óvodát
Igaz csak jövő tavasszal indul a beruházás, de örömteli hogy sorra újulnak meg a város óvodái.19 millió 807 ezer forintból és saját erőből valósítja...
Összefogással épül a sétány
Az Ifjúság utcai játszótéren mindig történik valami. Jelenleg egy sétány kialakítása zajlik a parkban.Hat évvel ezelőtt még csak egy üres park volt a ma...
Megújul a szálló: csökken a zsúfoltság
Elkezdődött a felújítás a hajléktalanszállón. Megszűnnek az emeletes ágyak, tágasabb és komfortosabb szobák várják majd a lakókat.
Az Egyesített Szociális Intézmény "Miénk itt a tér..."...
Ruhával segít Bozsár
Fogadóórával egybekötött ruhaosztást tart Bozsár Lajos képviselő.
Az első alkalommal szervezett kezdeményezésre november 6-án, pénteken 16.30-tól 18.30-ig kerül sor az Eötvös József iskola aulájában. A...
Szolidaritás éjszakája
Az orosházi hajléktalanszálló hatodjára csatlakozott az „Egy éjszaka a hajléktalanokért” országos rendezvényeihez. Cél az előítéletek enyhítése.
Az Árpád kertben figyelemfelkeltő programokkal várták az orosháziakat...
Orosháza nem kártyázik
A szociális kártya bevezetésével és működtetésével foglalkozó cég az orosházi önkormányzatot is megkereste ajánlatával.
Az elmúlt napokban több, egymásnak ellentmondó információ jelent meg a Monokon...
Az emlékezés fényei
A temetőkben szelíden hunyorgó mécsesek pislákolnak, alkonyatkor nyugodttá, csendessé teszik a sírkerteket. Emlékezünk.
Így teszek én is, több éve már. Nagyszüleimet még gyermekkoromban...
Óvatosan a hajléktalanok címkézésével!
Egyre többen válnak hajléktalanná és közeleg a tél, a fedél nélküliekre nézve az egyik legveszélyesebb időszak. Szerencsére van, aki segít.
Jelenleg 27 lakója van...
Négy óra alatt 13 tonna papír
A Czina Sándor tagintézményben 13 tonna papírt és 300 kilogramm vasat gyűjtöttek a tanulók.A gyerekek nagy lelkesedéssel hordták - kerékpárral, talicskával, kézben, otthonról vagy...
Vendégszakácsok osztottak
Egykor együtt főztek az Alföld Szállóban, most közösen segítettek.
Tercsi József a Pipacs étterem főszakácsa, Faragó Jenő, aki jelenleg munkanélküli szakács és Dér József a...
Gálaműsorral ünnepeltek
Zene, néptánc, vers és ének - csak néhány, a József Attila iskola gálaműsorának programpalettájáról.
A József Attila iskola ebben a tanévben ünnepli fennállásának 115. évfordulóját....
Ételosztás hétről-hétre: kétszer
Az utóbbi időben, már a hétvége mindkét napján osztanak ételt - most is.
Nemcsak a belvárosban, hanem a külterületeken is szerveznek ételosztást, hiszen nagyon...
Családi nap a Bajcsy oviban
Mézességek, magvasságok és táncház várta a kicsiket és nagyokat.
A Comenius projekt keretében tartott családi nap a "Fészekrakó" elnevezést kapta, mert bár minden az...