- hirdetés -

Az Ifjúság utcai játszótéren mindig történik valami. Jelenleg egy sétány kialakítása zajlik a parkban.Hat évvel ezelőtt még csak egy üres park volt a ma már sokak által látogatott játszótéren. Majd elhelyezték az első játszótéri elemeket és innentől kezdve nem volt megállás. Újabbnál újabb és jobbnál jobb ötletek valósultak meg, melyek közül az egyik leglátványosabb, a két évvel ezelőtt megépült játszóvár, vagy ahogyan a gyerekek nevezik kalandvár volt.

– A játszótér kialakításában és annak megóvásában aktívan közreműködnek a „Miénk a tér” Parkszépítő Egyesület tagjai, valamint a környéken élők. Ennek a széleskörű összefogásnak köszönhető, hogy mindig szép és ápolt környezet fogadja a játszótérre látogatókat. Örömteli az is, hogy eddig nem történt rongálás a játszótéren és remélhetőleg ez a jövőben is így marad-nyilatkozta az OrosCafé.hu-nak Burka László a körzet önkormányzati képviselője.

Térburkoló a várostól

A Czina Sándor iskola melletti pihenő park-játszótér kertépítészeti engedélyes terv szerint épül-szépül. Ennek alapján az utóbbi hetekben ismét lázas munka folyik a területen – ha épp az időjárás nem szól közbe. A  játszóvár körül épül egy körjárda, azaz sétány, mely összeköti a várat a park játékelemeivel, valamint az Avar utcai járdával.

A vár környéke tovább szépül és fejlődik (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A vár környéke tovább szépül és fejlődik (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A cél az, hogy esős idő után ne a sárban tapicskoljanak a gyerekek és szülők, egyúttal pedig még szebbé és otthonosabbá varázsolják a környezetet. A földmunkákat Csikós József vállalkozó segítségével és az egyesület tagjainak közreműködésével végezték el.

– A várostól bontott térburkolót kaptunk, melyet a közmunka program keretében foglalkoztatottak raknak le Tóth Zoltán irányítása mellett, az alapozási munkálatokat követően. Véleményem szerint ez egy példaértékű beruházás, mely kevéske pénzből, de annál nagyobb társadalmi összefogással valósul meg – hangsúlyozta Burka László.

A jövő tervei

A fejlesztések sora ezzel nem ér véget. Jövőre egy röplabdapálya megvalósítása szerepel a tervek között, melyet a hagyományos és népszerű lakótelepi nap keretében szeretnének átadni.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.