Ezüstöt és bronzot nyert Dimák Dávid nemzetközi mezőnyben
Az orosházi búvárúszó három versenyszámban indult Olaszországban.
Gyorshír: ezüstérmes Szabó Ági az Eb-n
Az orosházi erőemelő péntek délután remekelt Pilsenben. Edzőjének, családjának és barátainak köszöni, az őt lenézők nem érdeklik.
Kézilabda este – egy nap, két edzőmeccs
Városunk mindkét kézilabda együttese felkészülési mérkőzést játszott és győzött csütörtök este. Az NB I-es OFKSE a Balmazújvárost, míg a női NB I/B bajnokaspiráns csapata, az ONKC a Szeged csapatát fogadta.
Pocakos triatlont nyert az orosházi mentős
Nem vicc a cím, ilyen néven is rendeznek versenyt. Nem is messzire tőlünk.
Labdarúgó Magyar Kupa: jön a Dunaújváros
Az Orosháza FC NB III-as labdarúgó csapata a főtábla 1. fordulójában az NB I újonc csapatával játszik.
Viszkok János emlékére fociztak
Az egykori orosházi tűzoltóra tíz csapat emlékezett.
Táboroztak, teniszeztek, majd versenyeztek
Nem utolsó sorban a szervái is pontosabbak lettek azoknak a gyerekeknek, akik részt vettek az Orosházi Városi Tenisz Klub táborán, majd az azt követő versenyen. Még az Egyesült Államokból is érkezett játékos.
Az aradiak taroltak a Berta emléktornán
A foci szerelmesei most is összegyűltek hogy baráti meccseket játszanak.
Újabb OFC győzelem a felkészülésben
A szombati kupamérkőzés előtt az utolsó tét nélküli mérkőzésén a megyei bajnok, Szabadkígyós csapatát verték magabiztosan Makráék.
Új kapust igazolt az OFKSE
Szerdán délben kaptuk a gyorshírt a klubtól: három évre szerződött Miklós Gergő.
Ikszelt az OFKSE idegenben, csütörtökön itthon játszanak
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését kézilabdacsapatunk a Balmazújváros ellen.
ONKC: itt vannak az edzőmeccsek időpontjai
Az NB I/B-s női kézilabda csapat is folytatja a felkészülést a szezonra.
OFC: vereség a SZEOL ellen
A mezőnyben egyenrangú csapatok mérkőzésén a kapu előtti határozottság döntött a szegediek javára.
Tovább tart a Kárai parádé
Újabb győzelmével továbbra is magabiztosan vezeti az Európa bajnoki pontversenyt Kárai Tamás. A Touring Autocross szakág kétszeres kontinensgyőztese és jelenlegi címvédője Olaszországban sem talált legyőzőre.
OFC: kiütéses győzelem a Makó ellen
Kvasznovszky József tanítványai remek helyzetkihasználással kilenc gólig jutottak a mérkőzésen.
Megnéznéd az új csapatot?
Ha igen, szombat délelőtt vár az OFKSE. Nyílt edzést és bemutatómérkőzést tart az NB I-es férfi kézilabda klub felnőtt csapata augusztus 2-án az Eötvös...
Országos bajnokságon az orosházi úszók
A miskolci versenyen öt fiatal képviselte városunkat jó eredményekkel.
Taekwondo: ötödik lett Berei Béla a vb-n
Kiválóan menetelt a fiatal sportoló az azeri világbajnokságon.
A Rákóczi megverte az Orosháza FC-t
Igaz, csak felkészülési meccsen, de akkor is meglepetés a megyei I-es csapat győzelme az NB III-as gárda ellen.
Liget kupa: orosházi arany, ezüst, bronz
Az Orosháza Úszó Egyesület a 7. helyen zárt a gyomaendrődi III. Liget Fürdő Kupán.
Rangos viadalon az orosházi úszók
Egyéni csúcsokat javítottak a fiatalok a szombathelyi országos megmérettetésen.
Győzelmekkel hangol a Rákóczi a bajnokságra
Szerdán a székkutasiakat, szombaton a fábiániakat győzték le Löveiék.
OFC: papírforma győzelem
Kondorosi TE csapatát fogadta Kvasznovszky József gárdája.
Kárai Tamás vezet az Eb felénél
A kiváló autocross versenyző Csehországban a nehéz körülmények ellenére is második lett, a franciáknál viszont senki nem tudott elé kerülni.
Karate: hatalmas siker az Európa-bajnokságon
Az orosháziak három arany- és hat ezüstérmet szereztek a romániai kontinensviadalon.