Nem vicc a cím, ilyen néven is rendeznek versenyt. Nem is messzire tőlünk.
Augusztus 2-án Gyulán a Kempf tónál rendezték a III. Pocakos Triatlon amatőr buliversenyt, amin 73 versenyző és kilenc csapat indult. Csapatban orosházi siker (is) született, a Korbel Kornél (Szigetszentmárton), Csendes Csaba (Békéscsaba) és Szilágyi Mihály (Orosháza) trió nyerte a versenyt.
– Mindhárman az Országos Mentőszolgálat kivonuló dolgozói vagyunk, innen az ismeretség és a barátság – avat be a részletekbe Szilágyi Mihály. – Szabadidőnkben rendszeresen sportolunk, ezért már minimális felkészüléssel bele mertünk vágni a versenybe, ahová nem mentősként, hanem civilként neveztünk. A nevéből is adódóan jó buli volt, de azért rendesen megizzadtunk a vállalt távokon – mesélte a verseny után a csapat orosházi tagja.
A három “pocakos” versenyző váltóban teljesítette a távot. Csendes Csaba 500 métert úszott, Korbel Kornél 15 kilométert kerékpározott, míg a végén Szilágyi Mihály 3500 méter futás után ért be a célba, győztesként.
A buli mellett jótékonykodtak is a versenyzők, hiszen a szervezők a nevezési díjból az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesületet támogatják.