43 darab van, mivel akkor születtem – Varga Béla tárlata
Varga Béla fafaragó művész mostani kiállításának anyagát 43 darab különleges műalkotás képezi.
Barátságból házasság , több mint százszor – színpadon Hernádi Judit és Kern András
Az Orlai Produkciós Iroda Hernádi Judit és Kern András főszereplésével olyan darabot mutatott be november 2-án a művelődési központban, mely itthon és külföldön egyaránt tömegeket vonzott a színházba. A produkció Orosházán is nagy sikert aratott, hiszen az előadást végig kísérte a közönség gyakori nevetése és tapsvihara.
Bakos Bettina a Gigasztár győztese
Az orosházi lány egyre több helyen bizonyítja tehetségét.
Vidám majális a közösségépítés jegyében
Az Egységes Szociális Központ (ESZK) május 4-én rendezte meg a Vidám majálist, a Teréz utcai Platán Idősek Otthonában. Mintegy 250-en vettek részt a kulturális találkozón.
Ki tudott többet a rock világáról?
Hét csapat küzdött a negyedik orosházi rockzenei vetélkedőn.
Orosházi Nyár: a zene az kell…
Több mint ötszáz résztvevő, könnyek, nevetés és két óra kikapcsolódás – a Valahol Európában című musical előadással folytatódott május 26-án az Alföld egyik legnagyobb nyári rendezvénysorozata, az Orosházi Nyár 2018.
A rendőrök húzták legerősebben
A Kötélhúzók éjszakáján óriási küzdelmeket láttunk.
Orosházi Múzsa: Püspöki Zsolt, a pillanatok hangulatfotósa
A mindig jó kedvű, energikus stílusguru, aki mást is lát a világból, mint az átlag(os)
A magyar történelem fehér foltjainak jártak utána a könyvbemutatón
November 3-án ismét könyvbemutató helyszíne volt a Justh Zsigmond Városi
Könyvtár olvasóterme. Domonkos László a Héjjas-nyárfa árnyékában című művében a
magyar történelem fehér foltjai...
Bronzosok a Csengettyűk
Bronz minősítéssel zárult az orosházi Csengettyű Néptáncegyüttes első megyei megmérettetése.
Negyven év ördögszekéren – Színház Ilovszky Béla szemével
Négy évtizednyi színházi fotózás esszenciáját adja az orosházi származású fotóművész legújabb tárlata.
Két órányi szórakoztatás – Pindroch Csaba és Verebes Linda lépett fel Orosházán (videó)
Teltház, fergeteges hangulat és mintegy kétórányi nevetés jellemezte Pindroch Csaba és Verebes Linda Mr. és Mrs. című kétszemélyes színdarabját, a Petőfi Művelődési Központ színháztermében.
Tavaszköszöntő gyerekek
Az ovisok és kisiskolások táncokkal, színdarabokkal köszöntötték a tavaszt.
Aki szerint az élet nehéz, nem próbálta még a halált…
Hangzott el Pásztor Erzsi szájából a másvilágról. Nem mindennapi esemény, hogy híres színészek játszanak rekeszizmot próbára tévő darabot az orosházi színpadon.
Húzós este kötéllel! Te ott leszel? (videó)
Először a rendőrök, majd a Guardian csapata, végül a tűzoltók. És idén? Tudd meg első kézből, ki a kötélhúzás bajnoka, szurkolj teli torokból, tarts velünk hétfő este.
Újra jön a veterán járművek hétvégéje
A hétvégén ismét veterán járművek veszik birtokba Orosháza utcáit és főterét. Lesz felvonulás, túra, szavazás. Remélhetőleg eső nem.
A természet száz csodája
A diákoknak kiírt képzőművészeti verseny lezárult - itt az eredmény!
„Diákalkotások – Alkotó diákok”címen képzőművészeti pályázatot hirdetett a Városi Képtár és a Gyermek- és Ifjúsági...
Országos táncversenyen a Candy Dance Crew
Kiváló eredményekkel tértek haza a Candy Dance Crew táncosai a debreceni megmérettetésről.
Nyerj 25 ezer forintos bérletet a művházba
Ha válaszolsz a kérdésekre, egész évben ingyen nézheted a programokat.
Csillag Születik – Nagy Krisztina szerencsét próbál
Az orosházi énekművész szombat este szerepel a tévés tehetségkutatóban. Kiderül, továbbjut-e.
Csajok csajosan csajokról
Ezzel a három szóval foglalta össze elképzelését Madai Magdolna és Kupeczik Éva a kiállítási anyaguk tervezésének kezdetén. Ez lett az Életnek nevezett illúzió.
A Don Quijote-t ünneplik – Spanyol nap az Árpád-kertben
Győry Vilmost, a neves evangélikus lelkészt, a Don Quijote-t és orosházi fordítóját ünneplik augusztus 12-én, szombaton egy spanyol esttel a Művelődési Ház melletti Árpád-kertben.
Darulesre a Fehértóhoz (videó)
Ha ősz, akkor darules Kardoskúton. Már érkeznek a vándormadarak a kardoskúti védett területre.
Összefogni ma is: múzeumi roadshow
Ha a gyerek nem megy a múzeumhoz, akkor a múzeum megy a gyerekhez. Ez a lényege az új kezdeményezésnek.
Rendhagyó „Alma a Fájától” – nyissuk újra az iskolát
Városunk kulturális és társadalmi életében már több éve jelentős esemény, ha a Petőfi Művelődési Központ és Deák György szerkesztő - műsorvezető a...