- hirdetés -

November 3-án ismét könyvbemutató helyszíne volt a Justh Zsigmond Városi Könyvtár olvasóterme. Domonkos László a Héjjas-nyárfa árnyékában című művében a magyar történelem fehér foltjai után kutatott.

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár életében a nyári újranyitás óta az októberi Könyvtári Napok volt a jelentősebbnek mondható eseménysorozat. Buzai Csaba, az intézmény igazgatója elmondta, ennek az elégedettségi felmérését nemrég értékelték ki és a visszajelzések szerint az emberek továbbra is úgy vélik, a nehezebb időszak ellenére továbbra is szükség van a kultúrára.

– Kénytelenek vagyunk viszont egy kicsit lassítani, hiszen országszerte egyre nagyobb szigorúság jelenik meg az intézmények életében. A mai könyvbemutatót követően a Mályvapolc rendezvényünket biztosan megtartjuk, ezt követően viszont egy ideig csak kisebb klubfoglalkozásokat rendezünk majd, abban bízva, hogy hamarosan elérkezik a vírushelyzetben egy fordulópont – nyilatkozta az igazgató.

Domonkos László mesélt az olvasást kedvelő érdeklődőknek könyvéről (Fotó: Takács Csaba)

November 3-án Domonkos László könyvét, a Héjjas-nyárfa árnyékában című művet mutatták be az intézmény olvasótermében. A szegedi születésű, korábban a Magyarok Világszövetsége lap és a Duna Televízió munkatársaként is dolgozó szerző elmesélte, hogy az írás ugyan már régebb óta az élete része, könyvek elkészítésével a rendszerváltás környékén kezdett el foglalkozni. Azóta viszont 23 műve jelent már meg, köztük 2018-ban a Héjjas-nyárfa árnyékában.

– A magyar történelem úgynevezett fehér foltjaival foglalkozom benne, elhallgatott tények felderítésére, korrigálására, helyretételére irányul. Központi figurája egyben a mű névadója Héjjas Iván, aki a magyar történelem egyik legellentmondásosabb szereplőjének számít – árulta el az író.

Domonkos Lászlót a Magyar Rádió egykori műsorvezetője Varga Zoltán faggatta ki a könyv tartalmáról, lényegéről, az elkészítésének körülményeiről. A rendezvény végén a vendégek is feltehették kérdéseiket, észrevételeiket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.