Varga Diána
Sör-Virsli Fesztivál – a finálé
Igazi strandidő várta vasárnap a vendégeket, sörből, virsliből most sem volt hiány. A zárónapon a Hooligans koncertjére tombolhattak a fesztiválozók.
Hagyományt őriztek a nagycsaládosok
Körülbelül 500 látogatót várt a Nagycsaládosok Egyesületének orosházi szervezete Bogárzóra.
Magyarságtábor tizennyolcadszor
Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és az anyaországból is érkeztek diákok Orosházára.
Kész a belvárosi játszótér
A júniusi munkálatok befejezése után, szerdán délelőtt hivatalosan is birtokba vehették a gyerekek a Kistemplom utcai játszóteret.
Villanyt a tanyára!
Az áram bevezetésére, és útjavításra is pályázhatnak a külterületen élők a tanyafejlesztési program keretében.
A hitről is beszélgettek a táborlakók
Biblia, kirándulások, élmények: idén is volt hittantábor a szentetornyai gyülekezeti házban.
Vakáció és táborok
Már nagyban tart a nyári szünet, ami mindig komoly dilemmát jelent a szülők számára: mi legyen a gyerekkel a vakáció alatt?
Rezsicsökkentés: újabb hat tétel lett olcsóbb
Összeszedtük, mit jelent ez az orosházi háztartások számára.
Ezüstös nap nyolcadszorra
Műsorral és ebéddel várták a hozzátartozókat az Ezüst Fenyő Idősek Otthonába a családi napra.
Családok Átmeneti Otthona: felújítják és bővítik
Több mint 110 millióból korszerűsítik és bővítik az Orosházán 2002 óta működő Családok Átmeneti Otthonát: a családok mellett a dolgozók is jobb körülmények közé kerülnek majd.
Sör, virsli és főzőverseny
Idén is lesz főzőverseny a Sör-Virsli fesztiválon, ezúttal július 12-én, péntekre várják a vállalkozó szellemű kuktákat.
Átadják a tudást – nyugdíjasok a gyerektáborban
Rákóczitelepi nyugdíjasok mutatják majd meg a gyerekeknek, hogyan készül a kürtöskalács.
Nagyszabású találkozót rendezett a rákóczitelepi nyugdíjasok egyesülete még májusban. Az eseményen részt vett a...
Bor, mámor, Sziget Caffe
Ki ne szeretne egy fárasztó nap után egy pohár jó bor és barátai társaságában kikapcsolódni? Vár Orosháza első számú beülős helye, ahol már minőségi, magyar borokat is kóstolhatsz (x)!
Szünidei gyerekbuli Szentetornyán
A nőegylet ismét mindent megtett azért, hogy a gyerekek nagyon jól érezzék magukat.
Újra szünidei gyereknap Szentetornyán
Hagyomány már a nőegylet által szervezett gyereknapi buli Szentetornyán, idén június 16-án várják a családokat. (x)
Támogatást nyert a Szántó Kovács Múzeum
Országosan 135,5 millió forintot kapott több múzeum, az orosházinak 7,5 millió jutott.
Június végére kész a Kistemplom utcai játszótér
Folynak a munkálatok a Kistemplom utcai játszótéren (Kossuth tömbbelső), mely a felújítás mellett új elemekkel is bővül.
Tótkomlós Racing – belvárosban bőgtek a motorok
Rallyeból a szlalom szakágba pályázott át a Tótkomlós Racing, melyen idén rekordszámú nevező, és neves pilóták is részt vettek.
Életen át szól a bakelit-rock
Közel 40 ezer bakelitlemez, kazetta, CD büszke birtokosa az Orosházi Rock és Blues Klub egyik alapítója, Mihály Zoltán.
Trianon évfordulóján az összetartozásról
Trianonra emlékezett a Nemzeti Összetartozás Napján a város kedden délután a Történelmi Emlékparkban.
Patika nap a Fehér Kígyóban
Tizedik jubileumát ünnepli az Országos Patika Nap, Békés megyét idén az orosházi Fehér Kígyó Gyógyszertár képviseli.
Az MSZP a Loboda ügyről
A jogerősen három évre ítélt, Orosházán praktizáló Loboda Fábián ügye kapcsán tartott sajtótájékoztatót az MSZP.
Rajzolt és nyert: orosházi Az ének iskolájában
Ceruzát ragadott, és lerajzolta kedvenc dalát Kiss Fanni, Az ének iskolájának felhívására. Az orosházi lány alkotása a legjobb tíz között.
Eső ellenére is sokan a gyereknapon
Az Árpád-kertbe tervezték, de az eső miatt a művelődési házban tartották meg a városi gyereknapot. Volt arcfestés, bazár és persze gyerekzsivaj.
Csatornázás: erre figyelj a Szőlő körúton
A Szőlő körúton több szakaszon dolgoznak, elmondjuk, mire figyeljetek oda, ha arra közlekedtek.