2024. május 9., csütörtök ☼
névnap
hirdetés

Tóth Dániel

1262 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Több esetben is kellett szén-monoxid miatt intézkedniük a katasztrófavédőknek 2020-ban

Az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltséghez tartozó településeken 25 alkalommal vonultak szén-monoxidgyanús esetekhez az orosházi és mezőkovácsházi tűzoltók 2020-ban. A tragédiák azonban elkerülhetők.

Semmivel sem volt különb, mint más oltás – Ezt tapasztalták a Platánban beoltottak

Január 10-én a Platán Idősek Otthonában is megtörtént a koronavírus vakcinák beadása. Egy ott dolgozó és egy bentlakó osztotta meg a tapasztaltakat.

Több mint félmillió forintot gyűjtött eddig össze futással Bányik Szandra

Egy rekreációs pihenőház kialakításáért fut a Team Miki tagjaként Bányik Szandra. Elmondta, a segítségnyújtás mindig is kiemelt szerepet töltött be az életében,...

Háziorvos: nem egy influenzával állunk szemben

Fodor Zsuzsanna háziorvos úgy véli, fontos beismerni azt a tényt, hogy nem egy influenzával van dolgunk, hiszen a legtöbben saját környezetükből is...

Hosszú harc után került pont a vizslás ügy végére

Egy mezőhegyesi ügy kapcsán voltak kénytelenek várakozni a Viharsarki Állatőrség tagjai hónapokig. Hiábavaló volt a többszöri segítségkérés, hosszú ideig nem történt érdemi...

Havas esőt hozhat a mai nap

Kissé megkésve, de megérkezett a tél. Hétfőn Orosháza térségében havas eső is várható. Hétfőn felhős marad az ég és hószállingózás,...

Egész évben lehet jelentkezni koronavírus elleni oltásra

Aki később igényli, hátrébb kerülhet a sorrendben. Folyamatos az egészségügyi dolgozók és a nagyobb idősek otthonainak dolgozóinak és lakóinak...

Mazsolát kellett visszahívni magas növényvédőszer-maradék miatt

A TESCO saját márkás mazsoláját hívták vissza. Határérték feletti értékben tartalmaznak növényvédőszer-maradékot, procimidont a hipermarket szultán mazsolái. A Nébih...

Álló autónak ütközött a feltehetőleg ittas sofőr

Ugrott a jogosítványa. Orosházán, a Hegedűs István utcában 2021. január 8-án 14 óra körül egy személyautóval közlekedő férfi egy...

Kérelmezhető az Agrárkamaránál az őstermelői jogviszony igazolása

Év elejétől a családi gazdaságokat érintő törvénymódosítás alapján a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara vezeti az őstermelők nyilvántartását. A továbbiakban az...

Továbbtanulás: hamarosan jönnek a központi felvételi vizsgák

A továbbtanulás előtt álló általános iskolások számára ez a hónap is tartogat izgalmakat. Döntések sorát kell meghoznunk életünk során,...

Kodolányi: diplomát helyben, ingyen (videó)

A Kodolányi János Egyetem orosházi székhelyintézménye a 2021/2022-es tanévben is ösztöndíjakkal várja leendő hallgatóit. Dr. Malatyinszki Szilárd, az egyetem...

Újabb nyílt napot hirdet a Kodolányi

Utoljára 2020. december 9-én tartott online nyílt napot az orosházi székhelyű felsőoktatási intézmény, akkor a vártnál is többen érdeklődtek a képzési kínálat...

Közzétette a NAV az új katás számlaszámot

A gépjárműadón túl a kisadózó vállalkozások tételes adóját, a katát is érintik az idei adózási változások. A változás szerint...

Az állatvédők sem pihentek szilveszterkor

Az elmúlt évekhez képest nyugodtabb szilveszter estén vannak túl az orosházi állatvédők. A kevesebb tűzijátéknak köszönhetően kevesebb kutya szökött el otthonról.

Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt kerültek kórházba

Hárman lettek rosszul Csorváson. Csorváson a Hunyadi János utcában lettek rosszul hárman december 31-én. A tűzoltók magas szén-monoxid- koncentrációt...

Jubiláló kórházi dolgozókat jutalmaztak

A Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet 28 alkalmazottja részesült jutalomban. Idén a koronavírus-járvány miatt nem tudta megtartani...

Gázpalack robbant egy lakókocsiban

Egy ember súlyosan megsérült. Ma délelőtt robbant fel egy gázpalack Orosháza külterületén egy lakókocsiban – tudtuk meg Várszegi Györgytől,...

Országszerte érezni lehetett a földrengést

A tegnapi után újabb földrengés történt Horvátországban, ma 12 óra után. A rengés olyan erős volt, hogy Magyarország szinte minden táján érezni...

Falusi CSOK: módosul a településlista

2021. január elsejével módosul azon települések sora, ahol igénybe vehető a falusi CSOK. A Magyar Közlöny tegnap esti számában...

Új helyen látják el a traumatológiai és sebészeti ambuláns betegeket holnaptól

December 28-a és 31-e között ideiglenesen új helyen történik az ellátás a Dr. László Kórház és Rendelőintézetben. A kórhát...
video

Így készültek az óvodások az idei karácsonyra (videó)

Az orosházi óvodákban is fellobbant az adventi koszorú négy lángja. Megmutatjuk, hogyan készültek a legkisebbek a karácsonyra, milyen érdeklődéssel figyelték, ahogy meggyúlnak...
video

Ének karácsonyra Jónás Annától

Csondor Kata: Add tovább című dalát Jónás Anna, orosházi születésű színész adja elő, ezzel kívánva boldog karácsonyt!
video

Vers karácsonyra Jónás Annától

Az orosházi születésű színész, Jónás Anna Juhász Gyula: Karácsony felé című versét szavalja otthonában.
video

Karácsonyi gondolatok orosháziaktól orosháziaknak

Olyan orosháziak mondják el ünnepi gondolataikat, akik a mindennapjaink részei. Találkozunk velük, beszélünk velük és nyomot hagynak bennünk.