2024. május 9., csütörtök ☼
névnap
hirdetés

Kremser Dániel

163 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Közlekedési Kultúra Napja Mezőhegyesen

Május 11-én a közlekedési a főszerep, ugyanis ezen a napon a közlekedési kultúra ügye iránt elkötelezett partner szervezetek az ország különböző pontjain értékteremtő rendezvényeket tartanak országszerte.

A szakmában csak emberséggel lehet boldogulni

Ötvenhat éve dolgozik az építészeti szakmában, Orosházán szinte minden utcában található egy épület, amelynek felújításán vagy szigetelésén dolgozott. A DÉR POR társszabadalmazója.

Esti gimnázium Orosházán

Sokan nincsenek tisztában vele, de létezik esti tagozatos gimnáziumi oktatás Orosházán. A Kölcsey Ferenc Gimnázium a keleti országrészben négy megyében működik, köztük városunkban is.

Százmillió forintos támogatás a mozgáskorlátozott sofőröknek

A tavalyi összeg kétszerese, százmillió forint áll rendelkezésre idén a súlyosan mozgáskorlátozottaknak gépkocsibeszerzésre az Autóplusz 2018 pályázat keretében.

Közel a vége: ma angolból érettségiznek

A közismereti tárgyak utolsó számonkérése zajlik csütörtökön. Aki nem a német nyelvet választotta, annak a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik hete.

Hétköznapi betegségek: az evészavarok

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum előadássorozatának május havi első programjában az evészavarok hátteréről esett szó.

Ma tartja alakuló ülését az Országgyűlés

Pontosan egy hónappal az április országgyűlési választások után ültek össze először az országgyűlési képviselők.

Munkáltatók tájékoztatása

EURES-üzleti reggeli keretében szervezték az év első Munkáltatói HR Klubját az Orosházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán. A téma ezúttal a képzések, a külföldi munkavállalók és a létszámleépítés volt.

József Attila és Szabó Lőrinc a magyarérettségin (videó)

Nagy megmérettetés kezdődött a középiskolás diákok számára. A mai nappal elrajtolt az írásbeli érettségik hete. Hétfőn a magyar nyelv és irodalommal kezdtek országszerte.

Sulikupa: ifjú horgászok versenyeztek

A hagyományokat folytatva rendezte meg a Kinizsi Horgász Egyesületek Szövetsége a IV. Körösvidéki Sulikupát.

Égtek a szalmabálák Békéssámsonon

A gyors tűzoltatásában az orosházi tűzoltók is közreműködtek. 

A gyulai vadcseresznye lett Békés megye pálinkája

A XIX. Gyulai Pálinkafesztivál alkalmából, immáron hagyományőrző módon, átadták a Békés Megye Pálinkája díjat.

Átvette megbízólevelét Simonka György

A létrejött térségi összefogásnak is köszönhetően készen áll a folytatásra Dél-Békés fejlesztése, az itt élők életkörülményeinek javítása érdekében Simonka György.

Herzlich Willkommen in Oroshaza – elindult az Osztrák Hét

Ünnepi rendezvényen elrajtolt az orosházi Osztrák Hét április 23-án, a Táncsics Mihály gimnázium aulájában. Az esemény díszvendége Mag. iur. Elisabeth Ellison-Kramer, budapesti osztrák nagykövet volt.

Az osztrák nagykövetet fogadták Orosházán

Az osztrák hét keretében ellátogatott városunkba Elisabeth Ellison-Kramer, Ausztria magyarországi nagykövete, akit Dávid Zoltán polgármester és az orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselői fogadtak, ahol elsődlegesen a város bemutatása volt a téma.

Ingyenes munkaerő-piaci képzések indulnak

Kettő, helyi munkáltatók igényére is alapozott tanfolyamot indít az Orosházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya. A Gazdaságfejlesztési Innovációs Operatív Programok keretében targoncavezető, valamint élelmiszer-, és vegyiáru eladó szakmákban képeznek szakembereket.

Ellenőrzik a vállalkozásokat

Az Orosházi Járási Hivatal fogyasztóvédelmi ellenőrei, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2018. évi ellenőrzési és vizsgálati programja alapján, még több témavizsgálat keretében ellenőrzik a kiskereskedelmi vállalkozásokat a járás valamennyi településén.

Negyvenéves a Czina iskola

Fennállásnak 40. évfordulóját ünnepelte az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor tagintézménye április 21-én, az intézmény aulájában. Az Szőlő városrész alapfokú iskolájában ünnepi megemlékezést tartottak, ahol a gyermekek zenés produkciókkal tisztelegtek a megjelent vendégek előtt.

Rendhagyó Föld napja a horgászok szervezésében

Egyedülálló kezdeményezést indított el az Orosházi Kinizsi Horgász Egyesület a Föld napja alkalmából. Az általános iskolásoktól kezdve, szándékukban áll a környezettudatos nevelés elősegítése, az élő környezet, természet megismertetése, valamint a gyermekek kimozdítása a digitális világból.

Megkezdődött a kullancsszezon

A leggyakrabban természetben előforduló kullancsok a tavaszi időjárásban érzik a legjobban magukat. E nem kívánatos élősködők emberekre és állatokra egyaránt veszélyes betegségeket terjesztenek. Mindenféleképpen érdemes odafigyelniük a megelőzésre és a szakszerű kezelésre.

Kinyílik Gyopáros Kapuja

Egymásra épülő, komplex programmal bővítik a gyógyhellyé minősített Gyopárosfürdő kínálatát. A 650 millió forintos pályázati forrás segítségével megvalósuló fejlesztés plusz vonzerőt jelent majd a pihenni vágyók számára, és a szálláshelyek versenyképességét is növeli.

Egyre népszerűbb a Kodolányi

Tavalyhoz képest több mint háromszorosára nőtt a jelentkezések száma az orosházi Kodolányi János Főiskolán. A 194 jelentkezőből 72 fő az első helyen jelölte meg a felsőoktatási intézményt.

Ne dőljön be az álhíreknek

Több internetes portál is arról számolt be, hogy az önkormányzatok akár több millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújtanak lakóépületek felújítására. A hír azonban nem igaz, ilyen jellegű támogatási konstrukcióról nem érkezett központi tájékoztatás Orosháza Város Önkormányzatához.

Prostitúció és szenvedélybetegség – Konferencia Orosházán

Miért lesz valakiből szexmunkás? Milyen pszichológiai terhet jelent a prostituáltnak lenni? Hogyan lesz valaki kábítószerfüggő? - ezekről a témákról tartottak konferenciát a Petőfi Művelődési Központban, április 12-én. 

Megyegyűlés – a rendőrség és a polgárőrség munkájáról tájékozódott a testület

Az önkormányzati hivatal előző évi tevékenysége mellett a rendőrség és a polgárőrség 2017-es munkájáról tájékozódott a megyei képviselő-testület az áprilisi megyegyűlésen.