- hirdetés -

A nyugdíjas egyesület elnöke az MSZP-ről és a DK-ról.

„Nem szavazás – véleménynyilvánítás! Lejárt szavatosságúak és debütálók az orosházi baloldalon” címmel juttatott el közleményt szerkesztőségünkbe dr. Násztor Sándor, a Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke. Ebben úgy fogalmaz, hogy évek óta vádaskodnak az ellenzékiek, elsősorban az MSZP-sek, miközben nincs egy őszinte önvizsgálat és helyi konstruktív programjavaslat.

„Kissé bizarr dolog, hogy a párt fő korifeusa – Orosháza szakértője egy pár éve ide költözött nagyszénási fiú. Ez is magyarázat a Darvas kővel kapcsolatos ostoba tévedésre, ugyanis éppen az MSZP-s polgármester szabotálta tíz éven át a eredeti helyére visszahelyezését – fogalmaz. Szerinte elképesztő az, hogy az MSZP szavazást indít egy helyi cég vezetőinek a premizálásáról -még ha maga a döntés bírálható is- és arról, hogy milyen szobor legyen a főtéren. Úgy véli, ennek nincs realitásértéke és kiemeli, hogy a fürdő is azért veszteséges, mert -tiltakozásuk ellenére- a gigantikus méretezés mellett döntöttek korábban, ezért magas az üzemelési költség, ami az akkori polgármester számlájára írható.

„Az üvegszobor ugyan miért nem lehetséges? Fából-, bronzból-, kőből igen? Orosháza mai élhetőségének, a lakosság megmaradásának félévszázadon át meghatározója volt az üvegipar” – fogalmaz Násztor és kiemeli, hogy több ezer ember életét alapozta meg az orosházi üvegipar. „Orosháza ma is egyet jelent az ország üvegiparával, hát miért ne lehetne itt üvegszobor?! Kossuth személyisége egészen másként jelenik meg ma a fiatalabb nemzedékek részéről” – írja.

Végezetül úgy érvel, hogy az új baloldali párt megjelenése Orosházán érthető és indokolt, mert a másik az „örökös elnökével kifutott a megújulási mezőnyből, vagy leragadt és képtelen a megújulásra”.

Szerinte Orosháza, a viharsarok egykori fellegvára ennél többre érdemes, és ha elindul a konstruktív program, a párbeszéd és nem a vagdalkozás-visszamutogatás vezérli az új baloldali csoportot, az pozitív irányba vihet a viharsarki szellemiség talaján.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.