Találkozzunk a Fehértó napján!

A Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Kardoskút Község Önkormányzata idén szeptember 16-án rendezi meg a XVIII. Fehértó napját. A cél ezúttal is az, hogy gazdag programokon keresztül bemutassuk a Dél–Tiszántúl legjelentősebb szikes tavának táji és természeti értékeit. (x)

Az érdeklődők ezen a napon bemehetnek a Fehértó partjára, ahol szakvezetőink kalauzolásával bejárhatják a belső tavat és felmehetnek a tómeder melletti toronyba, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a pusztai tájra. Közben – természetesen – sok mindent megtudhatnak a szikes tó kialakulásának történetéről, és megismerhetik különleges növény- és állatvilágát.

Lehetőség nyílik a régi magyar háziállatfajták megismerésére is. Lesz kisállat-simogató, íjász-, csikós-, solymász- és ragadozómadár-védelmi bemutató, a színpadon pedig egymást váltják majd a különböző kulturális csoportok. Kézműves-foglalkozások, kiállítások, népi játszótér, pónilovagoltatás és természetismereti foglalkoztató várja az érdeklődőket, akik a Nemzeti Parki Termék Védjeggyel ellátott, ízletes finomságokat is megkóstolhatják, illetve megvásárolhatják. A bográcsokban idén is szürkemarha-pörkölt fő majd.

Kedvcsinálónak tekintsék meg galériánkat a tavalyi rendezvényről.

Mindenkit szeretettel vár a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Kardoskút Község Önkormányzata.

KMNP logo

(x)


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás