- hirdetés -

Az Eötvös katolikus iskola életében a harmadik, az iskola fennállása óta kilencedik alkalommal szerveztek József bált. Március 8-án a 260 vendég közül a hölgyek középpontba kerültek, a nőnap apropóján.

Az Eötvös sportcsarnok szombat este nem szurkolókkal és sportolókkal telt meg, hanem asztalokkal, és bálozókkal: az Eötvös iskola már hagyománnyá vált rendezvényén ismét a jó hangulaté volt a főszerep. S minthogy idén március 8-ára időzítették a József bált, a hölgyeket is köszöntötték a szervezők: versel, dallal, egy-egy szál rózsával kedveskedtek a vendégsereg női tagjainak.

A József bálon 260 vendég kapcsolódott ki, a hölgyeknek virág járt Fotók: Kecskeméti Krisztina
A József bálon 260 vendég kapcsolódott ki, a hölgyeknek virág járt (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

– A katolikus iskola életében a harmadik, az iskola fennállása óta kilencedik alkalommal szerveztük meg a bált. Egyetlen cél vezérelt bennünket: hogy kikapcsolódást, kellemes szórakozást biztosítsunk a mintegy 260 vendégünknek – tudtuk meg Gombkötő Valériától, az iskola igazgatóhelyettesétől, és a rendezvény szervezőjétől.

A Madrigál kórus, valamint az iskola egykori, és jelenlegi tanulói szórakoztatták műsorukkal a szép számú közönséget. Az est fénypontjaként a végzős diákok az Anasztázia című rajzfilmből adtak elő egy fantáziadús keringőt, majd vacsora, zene, és tánc várta a vendégeket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.