Családi délután a reformáció jegyében az evangélikus oviban

A reformáció 500. évfordulóját az evangélikus óvodában is számos programmal, a témához kapcsolódó projektekkel emlékeztek a jubileumra. Legutóbb, május 26-án tartották a hagyományos gyermeknapi családi délutánjukat.

Az óvoda udvarán reneszánsz táncházzal indult a program, melynek során korabeli táncok alaplépéseivel ismerkedhettek meg a vendégek. Igyekeztünk a rendezvényre olyan játéklehetőségeket összeválogatni, amelyek ugyancsak a régi kort idézik.

– Az udvar közepén egy hatalmas várat állítottunk fel, amelynek falait csoportonként, a gyerekek és a szülők témánkhoz kapcsolódó, közös munkáival díszítettük ki. A várra feltűztük a 6 óvodai csoportunk zászlóit is – derült ki Vajer Tímea óvodavezető beszámolójából.

A szülők reformációval kapcsolatos totót tölthettek ki és a hibátlanul kitöltők között Luther Márton életéről szóló rajzfilm DVD-t sorsoltak ki. Majd a játékos sorverseny keretében is számítottak a szülőkre, akik a 6 óvodai csoport képviseletében mérték össze ügyességüket. Családi délután elmaradhatatlan kellékei az ugrálóvár és az arcfestés ezúttal is nagy sikert arattak. A szülők felajánlásaként sok kedves zsákbamacska és tombola ajándéktárgy talált gazdára.

Az óvódavezető szerint a vidám hangulatú, tartalmas délután sok örömöt szerzett kicsiknek és nagyoknak egyaránt és méltó megemlékezése, megünneplése volt a jeles jubileumnak. Hozzátette, hogy június 10-én tartandó óvodai évzárónkra ugyancsak a reformációi évfordulóhoz kapcsolódó műsorral készülnek a gyerekekkel.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás