Akciókkal indítjuk a tavaszt! ÚjHÁZ ​vakolatok elképesztő áron! www.ilovszkytuzep.hu

Ünnepi megyegyűlés Mezőhegyesen – dr. Mlinarics Józsefet is elismerték

Közösen ünnepelt a Békés Megyei Önkormányzat és Mezőhegyes Város Önkormányzata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján.  A megemlékezés keretében hatan Elnöki elismerést vehettek át.

Mezőhegyesen, a polgármesteri hivatalnál gyülekeztek a megemlékezők, akik két nóniuszon lovagló huszár felvezetésével sétáltak át a Szent György Római Katolikus Plébániatemplom oldalában elhelyezett Gonzeczky János emléktáblához. Az ünnepség első perceiben az emléktáblát koszorúzták meg a résztvevők, majd a városházán folytatódott a rendezvény ünnepi megyei közgyűléssel.

Mezőhegyes lóval harcolt

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Holló József altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri biztosa, aki kiemelte: ’48 azt üzeni a ma emberének, hogy bár a forradalom elbukott, de nézeteiben, hitében, mondanivalójában sokat adott a jelen kornak, a mai napig használhatók iránymutatásai. Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere elmondta: a ménesbirtok alapításától fogva katonai lovak tenyésztésére rendeltetett, a szabadságharcot Mezőhegyes több mint 172 nyerges és 63 hámos lóval segítette.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított Elnöki elismerés kitüntető díjat a március 15-ei ünnepség keretében adják át már évek óta.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: a köz szolgálatában élenjárókat, kimagasló tevékenységet végző személyeket, egyesületeket, kollektívákat ismernek el a kitüntetéssel, és azért éppen ezen a napon, mert március 15-e ünnepéhez, jelentőségéhez, üzenetéhez szorosan hozzátartozik.

A megyei önkormányzat célja a kitüntetéssel az, hogy elismerje azon magánszemélyek vagy közösségek tevékenységét, akik Békés megyében hosszú ideje – legalább 10 éve – kiemelkedően magas színvonalú munkát végeztek az élet bármely területén, vagy egy cselekedettel a megye jó hírnevét öregbítették.

Ezúttal hatan vehettek át Elnöki elismerést (Fotó: Zentai Péter)

Ezúttal hatan vehettek át Elnöki elismerést (Fotó: Zentai Péter)

A kitüntetettek: Csicselyné Korbely Zsuzsanna a szlovák identitás megőrzéséért, dr. Mlinarics József nyugalmazott orvosigazgató Orosháza város és a térség egészségügyi ellátásában nyújtott szolgálataiért, Rávai Béla az életmentés, a betegellátás területén kifejtett szakmai tevékenységéért, Gál János címzetes rendőr főtörzszászlós a Békéscsabai Rendőrkapitányság KMB csoportparancsnokaként végzett munkájáért, a Magyarországi Evangélikus Egyház Ótemplomi Szeretetszolgálat kollektívája a segítségnyújtás, a szociális ellátás területén kifejtett munkájáért és a Tótkomlósi Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság és Nagy Sándor parancsnok szakmai szolgálatukért.


Hogyan tudsz hozzászólni? Itt a segédlet

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

A cookie-beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás