- hirdetés -

Hamarosan vége a télnek, a tavaszi időszak pedig egyet jelent a versenyszezon kezdetével a Candy Dance Crew táncosai számára. Idén ráadásul a szokottnál több megmérettetés is várhat rájuk. A részletekről vezetőjüket, Földesi Szandrát kérdeztük meg.

Legutóbb tavaly év végén adtunk hírt a Candy Dance Crew táncosairól, amikor karácsony előtt egy felejthetetlen bemutatóval örvendeztették meg közönségüket a Petőfi Művelődési Központ színháztermében. Azóta már eltelt két hónap, hamarosan pedig megkezdődik számukra a 2023-as versenyszezon. Első idei erőpróbájukra épp nemrég adták be nevezésüket, a Dance Universum első próbatétele március 4-én, szombaton vár rájuk.

Tavaly bemutatóval zártak, idén Soroksáron kezdenek (Fotó: Horváth Bence)

– Amit tudni kell róla, hogy a helyszín átkerült Soroksárra, illetve ebben az évben több fordulója is lesz. Eddig egy helyezéses és egy minősítő versenyt rendeztek mindig, most viszont több is lesz, amire el szeretnénk jutni. A március eleji erőpróba például egy kétnapos minősítő verseny lesz, mi ebből az elsőn vagyunk érdekeltek, akkor rendezik a hip-hop kategória küzdelmeit – árulta el a tánccsapat vezetője, Földesi Szandra.

Elmondta, hogy a megszokotthoz képest most még kicsit kevesebben utaznak, de így is érdekeltek lesznek az 5 fős csapat, a trió, a duó és az egyéni kategóriákban. A legtöbben junior korcsoportban állnak színpadra, de versenybe száll egy manó korcsoportos növendékük is. A csapatvezető hozzátette, hogy idén a későbbiekben bővíteni is szeretnék versenycsapataikat, melyhez egy olyan produkciót szeretne összerakni, amiben a kisebbek is komoly szerepet kaphatnak.

A tavalyi évben sem maradtak érmek, kupák és oklevelek nélkül (Fotó: egyesület)

– Ezt most márciusban még nem visszük el bemutatni, utána viszont már szeretnénk ezt is beütemezni a koreográfiáink közé. A versenyeken kívül természetesen azt szeretnénk, hogy a fellépéseink is beinduljanak, ezzel kapcsolatban viszont inkább tavasztól várhat ránk mozgalmasabb időszak – tette hozzá Földesi Szandra.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.