- hirdetés -

Néhány hete írtunk arról, hogy Bereczki Bianka az elmúlt évekhez hasonlóan idén is részt vesz a Nemzeti VERSenyen, melyhez Fehér Renátó Néma köztársaság című művéből készített versklipet. Nemrég megtudta, hogy a zsűri döntése alapján egyenes ágon jutott tovább az októberi szuperdöntőbe, amit a Nemzeti Színházban rendeznek majd.

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, Bakos-Kiss Gábor, Lutter Imre, Szabó László, Szűcs Nelli és Wiegmann Alfréd döntöttek a Nemzeti VERSeny idei középdöntőjének egyenesági továbbjutóiról. A középdöntőre jogosult indulók közül összesen 76-an küldték be alkotásukat. Köztük Bereczki Bianka, akinek a versklipjét olvasóinknak is megmutattuk néhány héttel ezelőtt.

A versmondás és a versek vizuális megjelenítése is maximum 10-10 pontot, az összhatás 20 pontot ért, így a megszerezhető maximális pontszám az öt zsűritag szavazatának összesítésével 200 pont volt. A szakemberek azonban nemcsak pontoztak, hanem adott esetben szövegesen is értékeltek és a továbbjutásra is javaslatot tettek. Így az 5 fős zsűriből a legalább 4 zsűritag által továbbjutásra jogosult versenyzők azonnal bejuthattak a döntőbe.

A versmondásokat elsősorban a vers választása, a tiszta és művészi beszéd, a technikai eszközök, valamint a művészi teljesítmény megléte és használata alapján értékelték. A versklipeket, azaz a vizuális formanyelvet a vers üzenetének egyértelműsége, dekódolása, a felépített dramaturgia, kreatív eszközhasználat és annak gazdagsága, a szöveg-kép-zene-hangok egymáshoz való konzekvens viszonya alapján ítélték meg. Fontos szempont volt az eredetiség, a letisztultság, az üzenet egyértelműsége és a vizuális eszköztár.

A zsűri összesen 22 versenyzőt juttatott tovább egyenes ágon a majd október 8-án és 9-én esedékes élő szuperdöntőre, amit a Nemzeti Színházban rendeznek majd. A továbbjutók között találkozhattunk Bianka nevével is. Az eseményen majd közönség előtt, a tervek szerint idén is egy élő online közvetítés keretében lépnek színpadra, ahova a család és az érdeklődők, drukkerek is elkísérhetik a versenyzőket. Verscserére most még lesz lehetőség, azonban egyik élőben előadott vers sem lehet azonos a versklippel.

– Nagyon boldog vagyok, hogy ismét továbbjutottam. Az idei élő döntőben is szeretném a legjobbamat nyújtani és megnyerni a VERSenyt – tette hozzá Bianka.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.