A borkészítést ma már meghagyjuk a Balaton-felvidéknek, Tokajnak és Villánynak, de nem volt ez mindig így. Orosházán is termett egykoron fekete kadarka, amelyből a helyiek igen finom gondűző italt varázsoltak. Nem véletlenül kapta a Szőlő városrész sem a nevét, csak az a hatalmas filoxéra-járvány ne lett volna… Az orosházi borkultúráról Szemenyei Béla történészt, a Nagy Gyula Területi Múzeum munkatársát kérdeztük.
Az Alföld, azon belül is Orosháza és környéke inkább a a szántóföldi növénytermesztésről és az állattartásról, mintsem a borszőlőültetvényekről híres. Pedig (főként önellátás céljából) itt is több évszázadon át foglalkoztak szőlőtermesztéssel. 1873-ban városunk 32 hektárnyi területén 3083 akó bor készült – írja tanulmányában Mohos Mária. De repüljünk még visszább az időben!
– Orosháza területén a bor- és szőlőkultúra már a betelepülés idején, az 1700-as évek közepén jelen volt – kezdte Szemenyei Béla. – A legenda szerint – amelyet Veres József könyvében is olvashatunk -, amikor Dénes Sándor tanító megérkezett a többi telepessel Orosházára, és kikötötte a lovát egy körtefához, a fa körül szőlőtőkéket talált. Nem tudjuk, mekkora a legenda valóságalapja, az viszont biztos, hogy a főként Tolna, Zala, Vas, Somogy és Veszprém megyéből ideérkező telepesek hoztak magukkal szőlőtőkéket, és azokkal együtt elhozták ide a szőlőtermesztés és a borkészítés ismeretét is.
A város északi részén, a mai Szőlő városrész területén ültették el a tőkéket, ott, ahol homokos talajt, és dombosabb vidéket találtak. A történész elmondta, a legjellemzőbb szőlőfajta a fekete kadarka volt, de mellette kisebb mennyiségben fehér borszőlő fajtákat is termesztettek Orosházán.
– Az orosházi bor a 18. század elejétől a 19. század közepéig híresen finom volt, sokan utaztak ide érte a környékről, a környező településekről – folytatta Szemenyei Béla. – A termelők többsége saját fogyasztásra állította elő borát, de azért az orosházi csapszékeken is meg lehetett azt találni. Hogy milyen messzire jutott el az orosházi bor, nem tudjuk, arról viszont van forrásunk, hogy Prágában is itták.
A 19. század végén filoxéra-járvány ütötte fel a fejét, így pár év alatt az összes tőke kipusztult
A szőlőgyökér tetű a XIX. század második felében tömegesen pusztította el az európai ültetvényeket. A rovar a gyökereket rágja, ezzel pedig olyan baktériumokat és gombákat juttat a növénybe, amely azok teljes pusztulásához vezet. Európában először Franciaországban jelent meg 1863-ban, és mivel az európai gazdák nem ismerték a kártevőt, ezért eleinte a védekezésre sem találtak hatékony módszert. Nagyjából 30 év alatt a filoxéra végigsöpört Európán, Magyarországon 1874-ben észlelték először, és a legtöbb magyar borvidéken 40-60%-os veszteséget okozott. A filoxéra-járvány előtt Orosháza területén 322 hektár szőlő volt, amely aztán teljes egészében odaveszett.
– A szőlőkben korábban az építkezés tilalma miatt nem alakultak ki tanyák, csak kisebb, valószínűleg eszközök tárolására épített házikók. A járvány pusztítása után a lakatlan szőlőskertek helyét felváltották a lakóházak. 1897-től adtak engedélyt a városrészben az építkezésre, ennek egyik oka a megnövekedett lakosságszám volt.
Az egész országot sújtó filoxéra járvány után állami intézkedésekkel állították helyre a szőlőtermesztést azokon a területeken, ahol erre igény mutatkozott. Orosháza viszont nem tartozott ezen települések közé.
– Nem voltak próbálkozások a borászat újraélesztésére, a szakértelem is csökkent, hisz egyre kevesebben értettek hozzá és foglalkoztak szőlőtermesztéssel a városban. Békés megyében nincs jelen pillanatban borvidék, legközelebb a Csongrád megyei Sóshalmon termesztenek borszőlőt, például kövidinkát, olaszrizlinget, kékfrankost és cabernet francet – mesélte a történész.
A Szőlőtermesztés Orosházán az 1744-es újratelepedéstől napjainkig az Orosházi Települési Értéktár része lett.
Fotók: Horváth Bence
