- hirdetés -

Ilyenkor szeptemberben minden médiumban kiemelt téma a szőlő és a szüret. Mi, orosháziak nem igen kapjuk fel erre a fejünket, hisz nem vagyunk szőlő termelő vidék. Ez a látszat…

A termésátlagokról, évjáratokról, cukorfokokról szóló tudósításokra oda sem nagyon figyelünk, pedig innen kőhajításnyira több patinás szőlőbirtok is működik. A Székkutas melletti Sóshalom, mintegy negyven hektárral, Vásárhely, majd kétszáz hektár, és akkor még Csongrádot meg sem említettük. Sokan ismerjük és keressük az itt termett szőlőket, borokat. Beszéljünk hát kicsit a szőlőről! Sóshalmon, Nagy Sándor őstermelőnél jártunk a szüret kezdetén. Mint megtudtuk, a nagyszerűnek mondható tavalyi terméshez hasonlót kezdtek szüretelni a héten, bár néhány dolog azért okozott nehézséget.

– Ez az év kissé eltért a megszokottól. A májusi, júniusi csapadékos időjárás melegágya volt a gombafertőzéseknek. Nagyon oda kellett figyelni, hogy a peronoszpóra, a lisztharmat el ne vigye a termést. Ennek érdekében lényegesen többször kellett permetezni, ami ugye komoly költség és az árakban ezt nem igen tudjuk érvényesíteni. Sok volt a zöldmunka is. Hajtásválogatást, kötözést kétszer kellett elvégezni, hogy az a szakma szabályainak megfelelő legyen. A meleg augusztus, a szeptember első napjai sokat segítettek az érésben és a megfelelő cukorfok kialakulásában, ami a tavalyihoz hasonló, az átlagnál magasabb lesz – foglalta össze az esztendőt Nagy Sándor.

Megérett a Zweigelt, már csak a dolgos kezekre vár, hogy leszedjék (Fotó: Rosta Tibor)

Nagy Sándor klasszikus fajtákat termeszt. Zalagyöngyét, Zweigeltet, Olaszrizlinget, Cabernet Franc-t, és a hungarikumnak számító Kövidinkát. A talajadottságok persze mások, mint a hegyvidéki területeken, de ha megfelelő szakértelemmel készítik, az itteni szőlőkből készült borok megállják a versenyt hegyvidéki társaikkal.

– Nyolc-tíz tonna terem hektáronként. Lehetne többet is meghagyni, de az már a minőség rovására menne. Így, reményeink szerint az idén is nyugodtan odatehetjük majd a borunkat például a badacsonyiak mellé, ugyanakkor azt se feledjük, hogy ha nem bort, akkor kitűnő pálinkát is lehet készíteni az itteni szőlőkből – teszi hozzá az őstermelő.

A héten Sóshalmon is elkezdtek megtelni a ládák, csordul a must, hogy a hidegebb napokra, ünnepi alkalmakra legyen az asztalunkon egy pohár finom bor.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.