- hirdetés -

Egy év kihagyás után, idén már együtt, egy nagy családként búcsúzott a szezontól az Orosházi Női Kézilabda Club. Több százan, szülők, gyerekek, felnőtt játékosok, edzők és vezetők közösen szórakoztak Gyopárosfürdőn.

Fél évvel ezelőtt nehezen tudták elképzelni az Orosházi Női Kézilabda Clubnál, hogy megrendezhetik a hagyományos évzáró rendezvényüket. A családi napon már a felhőtlen jókedv veszi át a főszerepet. Így volt ez idén is, a szervezők rengeteg programmal készültek. Különböző ügyességi vetélkedők mellett, természetesen a kézilabda is előkerült. Az egyik kedvenc program az volt, amikor a felnőtt csapat edzője Herbert Gábor és erőnléti, illetve kapusedző Marton Richárd állt a kapuba.

– A családi nap régi hagyomány a klubunkban. Ez az utolsó rendezvényünk, amivel lezárjuk az évet. Remélem, hogy most sikerült a tavaly elmaradt esemény után, egy olyan rendezvényt szervezni, ami miatt mindenki úgy érezheti, hogy hozzánk tartozik. Ez fontos számunkra, hiszen a gyerekekért, a közösségért dolgozunk – fogalmazott az Orosházi Női Kézilabda Club elnöke, Dancsó Attila.

Dancsó Attila (Fotó: Horváth Bence)

Vasárnap a Gyopárosfürdőn található Erdei Faház Kempingben mintegy négyszázan vettek részt az eseményen. Amíg a gyerekek, a szülők élvezték a programokat négy bográcsban készült a pörkölt, amit a nap végén közösen fogyasztottak el.

Az NB I/B-s csapat évét Herbert Gábor értékelte már korábban az OrosCafén, az utánpótlásról Nagy Ferenc nyilatkozott.

– Elég hektikus évet zártunk a koronavírus-járvány miatt. Voltak olyan időszakok, amikor a csapataink nem tudtak edzeni, ezek mind megoldandó feladatok voltak, de sikerült helytállnunk. Sajnos az utánpótlás bajnokságok idő előtt véget értek, végső eredményt idén sem hirdettek. Reméljük, hogy a következő idény már a megszokott mederben zajlik – fogalmazott az utánpótlás vezetője.

Nagy Ferenc (Fotó: Horváth Bence)

Kiemelte, hogy a serdülő és az ifjúsági csapat is az NB I-ben fog szerepelni, illetve annak köszönhetően, hogy megnyerték a Békés Megyei első osztályú bajnokságot jövőre az NB II-ben is versenyezhetnek.

– Jelenleg 196 igazolt sportolónk versenyzik hétről hétre a színeinkben, de rajtuk kívül a vidéki képzőhelyeinken további 150 gyermek tartozik hozzánk – tette hozzá Nagy Ferenc.

– Jó úton haladunk, évről évre lépünk egyet előre – vette át a szót Dancsó Attila. A klubelnök elmondta, hogy a felnőtt csapatban is egyre több saját nevelésű játékos van.

– Azzal, hogy az ifjúsági és serdülő játékosaink alkotta csapatunk jövőre az NB II-ben versenyezhet, további tapasztalatokat szerezhetnek és erősödhetnek a felnőtt mezőnyben. Ez elősegítheti azt, hogy még több fiatal ott lehessen az első csapatban. Ez a cél, ez motivál minket, ezért dolgoznak edzőink – mondta Dancsó Attila, bízva abban, hogy jövőre még jobb és még szebb eredményekről tud majd beszámolni.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.