- hirdetés -

A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezték meg a birkózóknak az év első válogató versenyét, a serdülő korosztályban. Szombaton a lányok mellett a kötöttfogásúak mérték össze erejüket, míg másnap a szabadfogásúaké volt a főszerep. Az Orosházi Birkózó Egyesület az első versenynapon volt érdekelt Posuch Petra révén.

Május első napjáig kellett várni a magyar birkózómezőnynek a 2021-es év első válogatóversenyére. Ezt a rohamosan közeledő serdülő Európa-bajnokságra írta ki a Magyar Birkózó Szövetség vezetősége, így a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) rendezett esemény tétje nagy volt. A lányoknál 52-en, a kötöttfogású fiúknál 124-en, a szabadfogásúaknál 106-an mérlegeltek.

Az Orosházi Birkózó Egyesület Posuch Petra révén a lányok között, a 62 kilogrammosok mezőnyében volt érdekelt. A lányoknál többnyire egy-egy mérkőzések vagy körmérkőzések döntöttek az érmek sorsáról, így volt ez az ő esetében is. Petra tavaly a diák korcsoportban még válogatott edzőtáborba is meghívót kapott, ezúttal azonban új korosztályban kellett helyt állnia.

– Öten voltunk, négy meccsem volt, viszont abból sajnos ezúttal csak egyet tudtam megnyerni, így pedig a negyedik helyen végeztem. Az edzőimtől sok dicséretet kaptam igyekeztem is hajtani, ez most ennyire volt elég. A legközelebbi megmérettetésre sokkal több gyakorlással, edzéssel és odafigyeléssel fogok felkészülni, ami majd június 6-án egy magyar bajnokság lesz a korosztályban – mesélte. Posuch Petráról korábban itt írtunk.

Kiemelt kép: korábbi felvétel Posuch Petráról, fotó: Horváth Bence

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.