- hirdetés -

Készül a finom csevapcsicsa az Ördög házaspár konyhájában. A munkamegosztás magától értetődő. Ördög Endre darálja a húst – háromfélét: marhát, sertést és birkát –, felesége, Hoffmann Ágnes pedig szájában egy adag vízzel aprítja a hagymát (bevált trükk, esküszik rá, hogy így nem csíp). A Házasság hetének hatodik napját ők a közös sütés-főzéssel ünnepelték meg.

Máskor is szívesen munkálkodnak együtt a konyhában, de ez a mai alkalom mégiscsak más. Most tudatosan egymásra hangolódva teszik mindezt, hiszen ez az egyik feladata a Szerelmes Kalandtúra Orosháza programsorozatnak. Ötön már túl vannak, és minden szerelmes- és házaspárnak azt javasolják, vállalják be ezt a különleges hétpróbát. Ők is ötödik éve teszik ezt, előre terveznek, szerveznek, hogy mindent időben kipipálhassanak, és persze, hogy az összes pillanatát élvezhessék.

Közös vacsikészítés a konyhában

– A program első napja épp a házassági évfordulónkra esett, így mi erre az estére a fényképnézegetést választottuk. Meg is állapítottuk közben, hogy az évek múlása nekünk csak jót tett – mesélte nevetve Ágnes. – Már megvolt a közös filmnézés, a társasozás, a séta, a fotózkodás a szelfipontnál, elkésztettük a közös címerüket, és elrejtettük a titkos üzeneteket is.

– Az a jó, ha ezek a közös programok, ez a fajta egymásra hangolódás megmarad a Házasság hetének lezárását követően is – vette át a szót Endre. – Ahogyan a karácsonyi jótékonykodásnak, odafigyelésnek, vagy épp az újévi fogadalomnak sem csak néhány hétig kellene tartania, úgy ennél is az lenne a jó, ha ezek az apró gesztusok megmaradnának egész évben.

– Persze ez nehéz – tette hozzá Ágnes – hiszen mindig abból az időből csíp a legkönnyebben az ember, amit a párjával tölthetne, mert dolgozni, főzni, mosni, a gyerekekkel foglalkozni kell. Mi is azért küzdünk nap mind nap, hogy ne a kettőnk közös ideje legyen az, amin spórolunk.

Endre és Ágnes 17 éve ismerkedtek meg. Ennek történetét is megosztották velünk.

– A Fóti Evangélikus Kántorképző Intézetben voltam nyári kurzusvezető – mesélte Endre. – Rendkívüli tanárhiánnyal küzdöttem, és az egyik kolléganőm felajánlotta, hogy lenne egy ismerőse, aki szolfézst taníthatna nálunk. Nem tudtam róla semmit, de az mondtam, hívja azonnal, mert borzasztó nagy szükségünk van rá. Másnap meg is érkezett az ifjú tanár néni Győrből. Emlékszem, orgonaórát tartottam éppen, amikor belépett…megláttam és kész, ennyi volt.

Az Ördög házaspár nagyon szeret új ízeket kipróbálni, ezért is esett a választásuk most erre a balkáni különlegességre. A konyhájuk falát díszítő naptár minden oldala, (vagyis minden hónap) új receptet, új kihívást kínál. Terveik szerint az összeset elkészítik az idei évben…természetesen együtt, közösen.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.