- hirdetés -

Terítéken az egyház, a Fidesz kormány és városvezetés. MSZP fórumon jártunk.

„Orosháza Gödörben” címmel tartott évértékelő fórumot az orosházi MSZP, amire közel 50 ember volt kíváncsi a Pacsirta utcai pártok házában péntek este.

Elsőként Füvesi Sándor MSZP-s önkormányzati képviselő szólt az egybegyűltekhez. Szerinte az elmúlt években a „város szétlopása, tönkretétele” folyt. Meglátása szerint a helyi Fideszes vezetés nem tudja kihasználni azt a helyzeti előnyt, amit az MSZP annak idején 2002-2006 között, hogy ugyanolyan párt adja az ország és a város vezetését. Úgy vélte, akkor fejlődött a város, most inkább visszafejlődik.
– Az ellenzék feladata kettős: alternatívát kell állítania, és jogosan kritizálni a városvezetést – mondta Füvesi, aki szerint egyre szegényedik a város, egyre több mindent „kótyavetyélnek el” azért, mert nincs pénz. Élesen kritizálta azt is, hogy a testületi ülésen a képviselők személyenként egy napirendnél csak összesen 7 percet beszélhetnek.

„Az MSZP célja, hogy 2014-ben leváltsa a Fidesz kormányt”

Ezt követően országos politika következett. A korábbi önkormányzati miniszter, jelenlegi országgyűlési képviselő, Varga Zoltán beszélt a hallgatóságnak a parlamenti munkáról. Elsőként az új alkotmány témakörét járta körbe, amit szerinte akkor érdemes megváltoztatni, ha ahhoz megvan a társadalmi konszenzus.

Varga Zoltán: "A Fidesz nehéz helyzetbe sodorja az emberek többségét"

– A nemrég elfogadott alaptörvénynél ez nem volt meg, ezért sem vett részt a vitában az MSZP. Ez az alkotmány nem a társadalomról szól, a Fidesz-KDNP értékrendjét vetítették ki vele az emberekre – mondta.

A sajtószabadságról és a médiatörvényről is beszélt. Úgy vélte, hogy a kormány mára már maga alá gyűrte a közmédiát, de betette a lábát a kereskedelmi tévékhez is, amit nem tart szerencsésnek. Szerinte az alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása negatív irányban hat ki a mindennapi életre és teljesen alárendelték az alkotmánybírákat a kormánynak.
– Már csak a bíróságokról lehet azt mondani, hogy függetlenek, de már itt is be akarnak avatkozni erőszakos módon – fogalmazott.

Varga a változás előtt álló munka törvénykönyvéről is beszélt, ami meglátása szerint komoly megrázkódtatást okoz majd az embereknek. Példaként hozta, hogy sokféle pótlékot vesznek majd el a dolgozóktól, ami nehéz helyzetbe sodorja az emberek többségét. Szerinte a kormány tudatosan akarja megosztani a szakszervezeteket, hogy azok ne tudjanak tömegeket az utcára vinni.
– Az MSZP célja, hogy 2014-ben leváltsa a Fidesz kormányt. A mostani választójogi törvényt úgy akarják megváltoztatni, hogy az a Fidesznek kedvezzen. Az már most biztosnak tűnik, hogy egyfordulós lesz a következő választás – mondta Varga Zoltán.

Volt önkormányzati miniszterként legtöbbet a készülő önkormányzati törvényről beszélt.
– Ha ezt elfogadja a Fidesz, az rosszabb lesz, mint az egykori Tanács rendszer. Már elkezdődött egy állami központosítás, a megyei önkormányzatok vagyonát az adósságok fejében teljes egészében elvitte a kormány, de a vagyon értéke jóval nagyobb, mint az adósság összege.

Az országos költségvetésről szólva kifejtette, hogy hiába vesz át az állam iskolákat és kórházakat, nincs benne a 2012-es költségvetésben, hogy miből finanszírozzák majd ezek működtetését
– Engem azzal piszkálnak, hogy hány milliárdot vontam el az önkormányzatoktól, amikor miniszter voltam. Csak emlékeztetnék, hogy a Fidesz sokkal többet vett már ki onnan az elmúlt két évben, közel 120 milliárdot. Úgy látom, hogy a Fidesz kormány a helyi adók egy részét jövőre magának akarja majd, kiszámított és aljas módon a saját problémáit telepíti át a településekre és a lakosokra. Ébresztő emberek, jobban fel kell fogni, mi történik velünk. Kell, hogy segítsenek a politikának, mert ez az egész önökről szól, nem a politikusokról. Mi egyedül kevesek vagyunk! – zárta mondandóját Varga Zoltán.

Fetser: „Ott pöffeszkedik a lelkész a szemétdombon…”

Utolsóként Fetser János állt a hallgatóság elé, aki azzal kezdte mondandóját, hogy 2006-ban, amikor a választásokat elveszítette élhető volt Orosháza, de ez most egyre nehezebben mondható el a városról. Szerinte a Fidesz kormány nem az államadósság és nem a bankok ellen, hanem a magyar emberek többsége ellen harcol, igyekszik elhallgattatni a kritikus hangokat. Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz korábban a legnagyobb ellenzéki pártként minden olyan 2/3-os reformot megvétózott, ami fejlődő pályára állíthatta volna az országot.
– De sokan fizetnének most 300 Ft vizitdíjat, hogy normális egészségügyi ellátást kapjanak. Mert most már az sincs, az orosházi kórházban már az infúziót is a betegtől kérik – mondta.

Az oktatásról és azok tervezett változásairól is szót ejtett és élesen bírálta a kormányzat oktatási politikáját.

Fetser: "A Fidesz demokráciája, hogy pofa be!"

– Az egész oktatási átalakítás eredménye lefordítva Orosházára az, hogy egy szétvert oktatási rendszerrel találkozunk. Ott pöffeszkedik a lelkész a „szemétdombon” az iskolában, holott neki a templomban, az emberek között és a szociális szférában lenne a helye. Az emberek segítésére kellene költenie azt az időt, amit arra fordít, hogy játssza az eszét az iskolában – fogalmazott Fetser János.

Úgy vélte, hogy a kormány szegényellenes politikát folytat, a társadalom többségét elnyomja, de nem tudja megoldani a problémákat. Szerinte nincs gazdasági- és euro válság, csak alkalmatlan kormány és miniszterelnök.
– A Fidesz demokráciája, hogy pofa be! – mondta és kijelentéséhez példaként hozta fel, hogy az alkotmányról nem engedtek népszavazást és hogy a közmédiából kizárják az ellenzék véleményét.
– Hihetetlen agymosás folyik itt, nekünk sem engedik elmondani a véleményünket, bekorlátozzák a hozzászólási időkeretet a testületi ülésen. És emellett nem mer a polgármester a szemembe nézni és nem mer velem kiállni egy vitára – fogalmazott.

„…ezt a kurzust csak forradalommal lehet eltávolítani!”

A jelenlévőknek feltette a kérdést, hogy milyen jövőképe lesz a városnak, mert üres lakások, becsődölt vállalkozások és bezárt boltok vannak mindenfelé, a fiatalok pedig elmennek a városból.
– A Fidesz támogatottsága csak a fele az 1 évvel ezelőttinek, és remélem, hamarosan eljön az idő, amikor ha találkozunk az utcán egy Fideszessel, akkor nem mi, hanem ő megy át az utca másik oldalára, mert szégyelli, amit a város és az ország ellen csinálnak – fűzte hozzá a képviselő.

Elmondta, azért adták az Orosháza Gödörben címet a fórumnak, mert úgy vélik, a Fideszes városvezetés 2011-ben nem tud mást felmutatni, csak a Hotel Alföld helyén lévő gödröt. Ezután egy papírt mutatott fel és azt mondta, azon áll, hogy 2011. október 7-i állapot szerint 6,3 milliárd forint a város adóssága.
– Amikor én átadtam a polgármesteri széket, 1,5 milliárd volt az adósság és 33 milliárd forint volt a város vagyona.

Varga és Fetser szerint is vége lesz a Fidesz kormányzásnak 2014-ben (Fotók: Melega Krisztián)

Kifejtette, hogy a 2010-es választások után fenntartással ugyan, de ők is megszavazták a polgármesteri programot és azt mondták, segítenek a városvezetésnek, ha partnernek tekintik őket. Hozzátette, hogy ez a bizalom részükről a fedett uszoda megépítésének meghiúsulása, a gyopárosi Fürdő Zrt 1%-os részvényének véleményük szerinti áron aluli eladása, a helyi adók emelése és a képviselők hozzászólási idejének bekorlátozása miatt eltűnt.
– Egy libás, kocsmáros társaság rossz irányba viszi a várost – üzente a Fideszeseknek majd hozzátette, a városvezetésnek nincs víziója, és a befizetett iparűzési adó nagy részét nem a városra és az orosháziakra fordítják, hanem a saját klientúrájuknak adják.

Kitért a kórház helyzetére is. Úgy fogalmazott, hogy a mostani kórházi főigazgató, dr. Kalmár Mihály nem szakmai rátermettség, hanem politikai alkuk miatt került az intézet élére. Megemlítette, hogy az MSZP-s képviselők heteken át kérdezték a polgármestert, hogy mennyi a kórház adóssága, azonban minden esetben kitérő választ kaptak.
– Aztán kiderült, hogy a kórház helyzete tarthatatlan, 600 millió forint az adóssága és önkormányzati biztost kellene kinevezni az élére. A polgármester elmondta ezt nekünk egy egyeztetésen. De mi csak olyanfajta segítséget tudunk adni, ami biztosítja a kórház hosszú távú fennmaradását, fejlesztését. Ehhez az kell, hogy a kórház éléről azonnal mentsék fel a politikai komisszárt, Kalmár Mihályt, mert nem ért hozzá. Erre nem mehet rá 800 ember munkahelye, nem mehet rá az orosházi kórház – mondta Fetser János. Hozzátette, ha az önkormányzati biztos komolyan veszi a feladatát, munkáját azzal kezdi, hogy 150-200 embernek megköszöni a tevékenyégét, elkezd racionálisan gazdálkodni, mert ebben a helyzetben nem tehet mást, hiszen a finanszírozási összeg nem lesz magasabb.

– Egyetértek Tamás Gáspár Miklóssal, hogy ezt a kurzust csak forradalommal lehet eltávolítani. Ahhoz még van jogunk, hogy morgolódjunk, de talán eljön az idő hamarosan, amikor mindannyian azt fogjuk követelni, hogy ezt a gazember társaságot távolítsuk el. Több demokráciát kérünk! – zárta értékelőjét Fetser János.

A politikusok ezt követően a jelenlévők kérdéseire és felvetéseire válaszoltak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.