- hirdetés -

Rendőrségi beszámoló, iskolaátadások, városi cégek – Média Kft, Gyopárosfürdő Zrt, Városüzemeltetési Zrt – gazdálkodása és üzleti terve. Ezek a legfontosabb napirendek.

Az orosházi képviselők május 20-án tartják ülésüket. Az alábbiakban összefoglalót olvashattok a napirendekről. A nyilvános előterjesztéseket ide kattintva találjátok meg.

1. Az Orosházi Rendőrkapitányság számol be a tavalyi évről az első napirendi pontban. A kapitányság illetékességi területe 717,69 km2, ami alá 8 település 55 ezer lakosa tartozik.

A beszámolóból kiderült, 2010-ben 9-en távoztak a kapitányságról (6 fő áthelyezését kérte, 2 főnek megszűnt a szolgálati viszonya, 1 fő pedig nyugdíjba vonult), és 13-an érkeztek. A létszám tehát javult, 2010 végére 10 fős hiányra mérséklődött. Az egy rendőrre jutó lakosok száma Orosháza esetében 421 fő, az illetékességi terület egészére nézve pedig 579 fő volt. A bűnügyi helyzet kapcsán olvasható, hogy nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma az előző évhez mérten – elsősorban a betöréses lopások és a szerzői joghoz kötődő bűncselekmények esetében. Nőtt a bűnözési gyakoriság is. A személy elleni bűncselekmények száma 54, ez 2009-ben 31 volt. Nőtt a visszaélés kábítószerekkel bűncselekmények száma 8-ról 34-re, ez abból fakad, hogy 2009-ben indult el egy nyomozás kábítószer terjesztőkkel szemben, ami 2010-ben zárult le. 111 esetben nyomoztak betöréses lopás miatt és három elkövetői kört derítettek fel a rendőrök.

Nőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma, ezért a rendőrség fokozta a közterületen való jelenlétet, rendszeres bűnügyi portyákat tartott. Ennek kapcsán több lopás, betöréses lopás elkövetőit kapták el. Az illetékességi területen jelenleg Szentetornya városrész és Pusztaföldvár tartozik a közbiztonsági szempontból veszélyeztetett kategóriába. A kapitányság nyomozás eredményességi mutatója jelentősen nőtt, ahogyan az elfogások és a tetten érések száma is. A kapitányság 30 főt rendelt be az egy évvel ezelőtti árvizek idején, a rendőrök Borsodban vettek részt a víz elleni védekezében. A közlekedésbiztonság kapcsán a beszámolóból kiderül, hogy 2010-ben 71 személyi sérüléssel járó baleset történt az illetékességi területen, 24-el kevesebb, mint 2009-ben. Gyakori a sebességellenőrzés az illetékességi területen: havonta 15 napon keresztül mérnek, a készüléket folyamatosan, 24 órán keresztül működtetik. Tavaly 3037 esetben regisztráltak sebességtúllépést. Czecher Péter kapitánységvezető összegzésében kiemeli, a kapitányság működése törvényesen, szakszerűen és eredményesen folyt.

Az ülést reggel 9 órától élőben közvetítjük itt az OrosCafén írásban. Ha nézni akarod az ülést, akkor klikkelj ide, vagy kapcsolj a atévéden az Orosházi Városi Televízióra.

2. A második pont a város terepülésrendezési eszközeinek módosításáról szól. A település rendezése egymást kiegészítő településrendezési eszközökkel valósul meg – településfejlesztési koncepció, településszerkezeti terv, szabályozási terv, helyi építési szabályzat. A településfejlesztési koncepciót a márciusi ülésen aktualizálta a testület, ez alapján készült el a rendezési eszközök módosítása, kiegészítése.

3. A helyi építészeti és természetvédelmi értékek védelme szóló rendeletet módosítanák ebben a napirendben. A hatályos rendelet a természeti értékek esetében megfelelő, az év elején aktualizálták, a védett helyi építészeti értékek tekintetében elavult. A védettségi lista kiegészítése mellett szükségessé vált a rendelet tartalmi megújítás is. Ennek egyik legfőbb eleme, hogy a jövőben csak a testület dönthet a védelembe helyezésről, illetve annak megszüntetéséről. Helyi védettségű építészeti értékből jelenleg 158 van Orosházán, közülük több műemlékvédelemre javasolt.

4. Csizmadia Ibolyát delegálnák a DAREH-ba, két helyettesének pedig Lengyel Zsoltot (Gerendás polgármesterét) és Oláh Kálmánt (Csanádapáca polgármesterét) javasolják. Az orosházi kistérség társulása az ehhez szükséges határozatot meghozta.

5. Három önkormányzati tulajdonú építési területet jelölnek ki értékesítésre. Két Hernád utcai ingatlan értéke a becslés szerint 510 ezer forint, a harmadiké 560 ezer.

6. A 47-es főút korszerűsítése kapcsán érintett egy önkormányzati ingatlan is. 15 m2 területű ingatlanrész esetében az önkormányzat a Magyar Állam képviseletében eljáró NIF Zrt részére adásvételi szerződés keretében átadja. Szakértői vélemény alapján a megállapított kártlanítási összeg 3 ezer forint.

7. Pályázat keretében építenének ki kerékpárutat Orosháza és Kardoskút között. Az Új Széchenyi Terv keretében pályázna a két település. A kerékpárút költsége 290 millió forint lenne, az erre igényelhető támogatás mértéke 90%, a fennmaradó 10%-ot önerőből biztosítaná a két település. A közigazgatási határig tartó hossz alapján Kardoskút önereje 16 millió 400 ezer forint lenne, míg Orosházáé 12 millió 600 ezer.

8. Az orosházi kistérség társulása elnöke Dr. Dancsó József, a polgármester beszámolási kötelezettségének tesz eleget ennél a napirendnél.

9. Maradva a kistérségnél, január elsejétől a határozatlan idejű magasabb vezetői megbízás öt évre szóló határozott idejű magasabb megbízássá alakult át. Ezért a kistérség társulási megállapodását módosítják. A kistérségi iroda és a gyermekjóléti központ esetében is pályázat útján 5 évre nevezi ki a vezetőket a társulási tanács.

10. Az Orosházi Média Kft. könyvvizsgálójának megbízatása május 31-én lejár. Az előterjesztés alapján a korábbi könyvvizsgálót, Tembel Orsolyát választja meg a társaság.

Városi cégek beszámolói

11. A március 18-i ülésen a testület döntött arról, hogy a Városüzemeltetési Zrt-t és Gyopárosfürdő Zrt-t egyesíti. A városüzemeltetésnél a jelenlegi vezérigazgató, Bánfalviné Feldmann Ágota megbízatása május 31-én lejár. Az előterjesztés a két társaság egyesítéséig, azaz szeptember 31-ig Csizmadia Gergelyt javasolja a vezérigazgatói teendők ellátására havi bruttó 500 ezer forintért.

12. A Városüzemeltetési Zrt-t és Gyopárosfürdő Zrt-t egyesülésének második döntéshozatala lett volna a 12-es napirend, de információink szerint ezt levették, mivel legalább 1 hónappal csúszik az összevonás.

13. Az Orosházi Média Kft. tavalyi évi mérlegbeszámolója és idei évi üzleti terve a téma. A saját bevételekből és az önkormányzati támogatásból működő társaság a tavalyi évet 13 ezer forint nyereséggel zárta. Az idei évi tervek szerint 63 millió forintot meghaladó bevétellel és kiadással számol.

14. A Petőfi Kulturális Kft. 2010-es mérlegbeszámolója és 2011-es üzleti terve. Múlt évben 2 millió feletti plusszal zártak, idén plusznullásra tervezték az évet, ami azt jelenti, hogy minimálisan lesz több a várható bevétel, mint a kiadás.

15. A Petőfi Kulturlis Kft felügyelőbizottságának tagja Deák Gabriella, aki családi okok miatt lemondott tagságáról. Helyére Vajer Tímeát javasolják.

16. Az Orosháza-Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt 2010. évi mérlegbeszámolója és 2011. évi üzleti tervét tárgyalják a képviselők.A mérlegbeszámolót 1 milliárd 368 millió 496 ezer forint mérlegfőösszeggel és mínusz 43 millió 290 ezer forint mérleg szerinti eredménnyel fogadta el a Fürdő Zrt, amit beterjeszt a testület elé.

A szöveges indoklásból kiolvasható, hogy a fürdő 2010-es összárbevétele 399 millió 301 ezer forint volt, míg kiadásai 441 millió 854 ezer forintot tettek ki. Ennek okaként a gazdasági válságból eredő vendégszám csökkenést és a szokatlanul hideg, csapadékos nyári időjárást jelölték meg. Mindehhez hozzátették, hogy a gyógyászati tevékenyég körében tapasztalt csökkenő állami finanszírozás is jelentős árbevétel kiesést okozott. Kiemelik, hogy a költségek vonatkozásában jelentős megtakarítást értek el, kiváltképp a közüzemi szerződések újrakötésével és közcélú foglalkoztatottak alkalmazásával. A hamarosan elkészülő geotermikus fűtési rendszer pedig jelentős költségcsökkenést eredményez majd.

A 2011-es üzleti tervben az olvasható, hogy a fürdő idén semmilyen szegmensben nem emelt árat, a tavalyi árak érvényesek a gyógykezelésben és a fürdőszolgáltatásokban. Hozzáteszik, hogy nagyon feszes és szigorú gazdálkodást folytatnak ebben az évben. A melléklet része egy marketing terv is, melyben többek között kifejtik, hogyan és miként kívánják a fürdőt népszerűsíteni helyi- és országos szinten illetve a környező országokban.

17. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt éves beszámolójából kiolvasható, hogy a cég 2010-ben 31 millió 621 ezer 615 forint nyereséget termelt. Tette mindezt úgy, hogy folyamatosan fejlesztett mind infrastruktúrában mind gépparkban, ezzel is hatékonyabbá téve a gazdálkodást és a tevékenységeket.

18. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt vezérigazgatója 2010. évi prémiumának és 2011. évi prémiumfeltételeinek meghatározása a téma. Az előterjesztésben olvasható, hogy előre meghatározott prémiumfeladatai vannak a vezetőnek. Ha ezek teljesülnek, kifizethető részére a prémium. Azt írják, hogy 2010-ben a vezérigazgató végrehajtotta a feladatokat, ezért javasolják számára a prémium kifizetését. Meghatározták a 2011. évi vezérigazgatói prémiumfeladatokat is.

19. A Helyi választási bizottsági tagságáról is lemondott Deák Gabriella. Helyére Rajki Istvánt javasolják.

20. Minden kétezer lakosnál nagyobb településnek van Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója, így Orosházának is. Ez olyan dokumentum, amely alapot képez az önkormányzat szociális szolgáltatási stratégiájához, az operatív tervezéshez és az abból származtatott fejlesztési projektekhez. Ennek felülvizsgálata megtörtént, az aktuális jogszabályokhoz és változásokhoz igazították.

Iskolaátadások

21. Közoktatási feladat átszervezése címmel fut ez a napirend, mely nem mást takar, mint az iskola átadásokat. Az előterjesztés arról szól, hogy a város az oktatás átszervezésével jelentős mértékű költségvetési megtakarítás mellett, a csökkenő gyermeklétszámhoz igazodó, hatékonyabban működő intézményhálózatot hozzon létre. Kiemelik, hogy az intézmények átadása (Eötvös iskola és Előd ovi a katolikus egyházhoz; József Attila iskola a református egyházhoz kerülne) csak fenntartói váltást jelent, az intézmény épülete továbbra is Orosháza tulajdonában marad. Azt is leírják, hogy az egyházak az összes pályázati és egyéb még futó projektet és programot továbbvisznek.

Az átadott intézményekben a keresztény/keresztyén tanterv szerinti oktatás felmenő rendszerben valósul meg, mely a 2011/2012-es tanévben kezdő elsősöket érinti.

“Az új fenntaró a jelenlegi alkalmazotti közösséggel és gyermek közösséggel szeretne együtt dolgozni abban az esetben, ha a pedagógusok, gyermekek, szülők azonosulni tudnak az új intézmény szellemiségével (…) A beiskolázási mutatók a fenntartó váltás zökkenőmentességét vetítik előre” – áll az előterjesztésben. Azt is tartalmazza a határozati javaslat, hogy az iskolák átadása után a megmaradt önkormányzati iskolákkal együtt új közoktatási egység jön létre Orosházán, melybe beolvad a Táncsics gimnázium. Az előterjesztéshez csatoltak szakértői állásfoglalást is, mely kimondja, hogy a tervezett változtatás biztosítja az általános és középiskolás tanulók nevelésének és oktatásának megfelelő színvonalát.

22. A művészeti iskola alapító okiratát módosítják a képviselők. Egyrészt a megváltozott jogszabályok miatt van szükség a módosításokra, másrészt bekerül az okiratba, hogy Kardoskúton, Pusztaföldváron és Csanádapácán is lesz az iskolának telephelye, már meglévő intézményeknél. Hozzáteszik, hogy ez utóbbiak nem jelentek plusz költséget.

23. Az ÜSZI átadása. Pár héttel ezelőtt vetődött fel, hogy a város átadná az Ügyviteli Szakképző Iskolát a megyének. Hosszas tárgyalások és ellenzéki tiltakozás után a megye elfogadta az átadást. Az előterjesztés azt tartalmazza, hogy a város átadja az iskolát, az épület tulajdonjoga is a megyére száll. Kiolvasható, hogy a megye a Harruckern iskola kötelékébe helyezi az ÜSZI-t és hogy jövőre is indul képzés az iskolában.

24. A kórház főigazgatója azt kéri, hogy a járóbeteg-szakellátás kapacitásainak hatékonyabb kihasználása és a rehabilitációs ellátás hátterének erősítése érdekében a jelenleg heti 15 óra kapacitással működő Osteoporosis szakrendelés óraszámából átcsoportosíthasson 5 órát a most beinduló Rehabilitációs ambulancia működtetésére. Kiemeli, hogy a betegeknek ez nem jelent nagyobb várakozási időt, többlet költséget nem eredményez és forgalomnövekedést generál.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.