- hirdetés -

A szocialisták az elbocsátott köztisztviselők visszavételét és kárpótlását követelik.

Sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe szerda délelőtt az orosházi MSZP frakció nevében Füvesi Sándor önkormányzati képviselő. Ebben azt írja, néhány héttel ezelőtt az MSZP nyomatékosan figyelmeztetett, hogy ne szüntessenek meg a városházán mintegy 20 köztisztviselői álláshelyet. Szerintük alig burkolt politikai tisztogatásról volt szó, és az indoklás nélküli elbocsátás, amelyet a fideszes többség vezetett be, alkotmányellenes.

“De a józan észre és az emberiesség minimumára fittyet hányva, Dancsó József nyilvánvaló tudtával és beleegyezésével, az egészet szakmai alapú leépítésnek hazudva köztisztviselők sorát tették az utcára. Most kiderült, igazunk volt, valóban alkotmányellenesen! Az indokolás nélküli felmentés lehetősége a köztisztviselők esetében is sérti ugyanis a jogállamiság elvét, a munkához való jogot, a közhivatal viseléséhez való jogot, a bírósághoz fordulás jogát, valamint az emberi méltósághoz való jogot” – írják az Alkotmánybíróság közleményére hivatkozva.

Az Alkotmánybíróság azonnali hatállyal megsemmisítette ezt a jogszabályi helyet, ezért felszólítják a polgármestert, hogy állítsa le a kirúgásokat, az elbocsátott dolgozókat vegye vissza, erkölcsileg és anyagilag kárpótolja őket. Ismét felhánytorgatják, hogy a városvezetők nem magukon kezdték a spórolást, így négy év alatt több mint 100 millió forintjába kerülnek az orosházi adófizetőknek és ezen felül politikai tanácsadót és immár sajtószóvivőt is fizetnek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.