- hirdetés -

Járulékterhet csökkentene, foglalkoztatást növelne az MSZP. A párt programját az önkormányzati miniszer ismertette.
Varga Zoltán, mint a megyei MSZP elnöke, hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, napokkal ezelőtt mind a 7 jelöltjük leadta egyéni körzetében a kopogtatócédulákat. Múlt héten így teljessé vált Békés megyében a szocialista párt megjelenése mind az egyéni választókerületben, mind a területi listán.

2000 milliárd többletjövedelem

A párt programjára térve Varga az egyik legfontosabb feladatnak a gazdasági stabilitás megőrzését tartja. Mint fogalmazott, hazánkban a Bajnai-kormány intézkedései sikeresen kezelték a válságot. Ez pedig 2011-től beinduló gazdasági növekedést teremt.
– Ez a következő ciklusban az országnak 2000 milliárd forint többletjövedelmet jelent. A kérdés, hogyan használja fel ezt a GDP-ből származó összeget hazánk.

Varga Zoltán
Varga Zoltán
A miniszter kitért a fejlesztéspolitikára is, amit szerinte tovább kell vinni a már megkezdett úton, kihasználva az uniós forrásokat. A foglalkoztatási politika kapcsán kifejtette, Magyarország csak akkor tud előrelépni, ha új munkahelyek jönnek létre, mégpedig több, mint amennyi megszűnik.
– A válság idején is több 10 ezer új munkahely jön létre, de sajnos ennél több szűnik meg (ez a piacgazdaság velejárója), ezt kell megfordítanunk. A munkahelyteremtés eleme az oktatás is. A szakmunkásképzés, valamint a fizikai munka becsületét vissza kell állítani.
A vidékfejlesztés kapcsán Varga megjegyezte, a jelenlegi kormány is lépett már a földvásárlási moratórium meghosszabbítása érdekében. Ám a következő kormánynak kell erről Brüsszellel tárgyalnia. A képviselő úgy véli, a két politikai párt egyezik ebben a kérdésben.
Az OrosCafé.hu konkrétumokat kért a minisztertől, aki így felelt.
– Bőven vannak konkrétumok. Például, a reálkeresetet átlagosan 2,5-3 százalékkal növelnénk, így négy év alatt 12 százalék körüli reálbéremelésre nyílik lehetőség. A most nagyon alacsony foglalkoztatást évi 1 százalékkal emelnénk.
– Négy év alatt 4 százalékkal szeretnénk csökkenteni a munkavállalói járulékterhet, ez kevésnek tűnhet, de hiába mondunk nagy számokat, hiszen első lépésben ezek a lépések bevételkiesést jelentenek, s ennek meg kell tervezni a lábát, azaz csökkenteni kell a kiadásokat.
A társadalmi szolidaritás jegyében többet várnának el a vagyonosoktól is. Tehát aki évi 15 millió fölött keres, az a stabilizáció idején viseljen nagyobb terhet – vélik a szocialisták.

Vitára hívja ellenfelét

Varga sajnálatosnak nevezte, hogy a Fidesz nem volt hajlandó az MSZP-vel szakpolitikai kérdésekről vitatkozni.
– Helyi szinten azért ezt érdemes lenne megejteni, így arra kérem dr. Dancsó József fideszes képviselőt, vállalja fel a kistérség jövőjével kapcsolatos elképzelések megvitatását.
Dr. Dancsó József országgyűlési képviselő (Fidesz) az OrosCafé.hu-nak elmondta, nem kapott ezzel kapcsolatban Varga Zoltántól hivatalos megkeresést.

Az Új kiegyezés című program szerint az MSZP támogatásokat adna a fogyatékosok, a dolgozni akaró kismamák és a 40-50 év felettiek foglalkoztatására, előnyben részesítve a vidéket. Elismernék munkaként a házi betegápolást és a gyermekfelügyelet.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.