- hirdetés -

Grafikák, festmények, szobrok. Hagyomány, örökség, ősiség.

A békéscsabai Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria több képe Orosházára vándorolt a Városi Képtárba. A január 21-én megnyitott kiállításon Ván Hajnalka művészettörténész vezette be szavaival a nézőket a festő, grafikus és szobrász művészetébe.

Jankay
Orosházán Jankay Tibor
A kiállított alkotások témája leginkább a nőiség és az ősiség. A női test, a szerelem, a gyönyörű idomok igen sokszor megihlették Jankay Tibort. (Az ő kortársa volt Bolmányi Ferenc, akinek a képeiből a közelmúltban nyílt kiállítás a békéscsabai galériában.) Jankay több művén szinte ugyanazok a tekintetek, formák, arcok jelennek meg ugyanazokkal a színekkel árnyalva.
A portréin megjelenő vonások emlékeztethetnek minket az afrikai szobrok alakjára, valamint a görög hagyományra is. A hosszú, nyújtott alakok, a geometrikus ábrázolás (kerek áll, szögletes orr) szinte minden kiállított alkotást jellemez. Ezen kívül szembetűnő egyedisége még a művésznek az önkényes színválasztás. A fény-árnyék játékát igen gyakran a három alapszínnel ragadja meg. A sötét részeket a kékkel, a félárnyékokat a pirossal, a fényt pedig a sárgával ábrázolja.

Nyugat és kelet, észak és dél

Műveiben a geometria egy másik szemszögből, a hármasság felől is megragadható. Kiállított képein igen gyakori a három alak megjelenése (például Udvarlás, Nők vízparton, Három grácia, A három nő, Hármas női relief). Festményeit és szobrait nézve sokszor az ősiség, a hagyomány előtérbe helyezésére lehetünk figyelmesek. Mintha a föld minden népét egy közös alakban ábrázolná. Ez nem lenne meglepő, mivel igen sok kultúra és szokásrendszer foglalkoztatta. Az egyszerűséget, az igazságot kereste – és meg is találta a törzsiségben. Ha megcsodáljuk Korosztályok című alkotását, akkor mintha mi is tapinthatnánk a családokat, rokonokat, népeket, emberiséget összetartó erőt.
A kiállítás február 26-ig tekinthető meg a Városházi Galériában. Annak, aki ellátogat rá, elmélyült, nyugalmas és kiegyensúlyozott perceket ígérhetek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.