- hirdetés -

Egy, az Orosházi Élet című hetilapban megjelent írást kifogásolnak.

Az orosházi MSZP sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, melyet minden változtatás nélkül az alábbiakban olvashatják.

Mióta Orosháza a Fidesz?

Az immár teljesen nyilvánvalóan a Fidesz pártcéljait szolgáló, elfogult Orosházi Élet a 2009. október 16-i számában „Orosháza is tüntetett” címmel közölt tudósítást a 2009. október 10-i budapesti tüntetésről. Arról a megmozdulásról, amely állítólag az önkormányzatokat „sújtó” kormányzati intézkedésekről szólt. (Azért állítólag, mivel a felvetések nagy részéről a tüntetés napjára kiderült, hogy vagy eleve hazugságok voltak, vagy olyanok, amelyekben az érdekeltekkel a kormány már megállapodást kötött.)

Tiltakozunk az ellen a megfogalmazás ellen, hogy Orosháza tüntetett volna Budapesten, hiszen ez egy fideszes kampányrendezvény volt, Fidesz-tagokkal, és a hozzájuk kötődő szervezetekkel. Csak remélni tudjuk, hogy erre a kampányrendezvényre nem az orosházi adófizetők pénzét költötték dr. Dancsó József és frakciótársai.

Biztosan állítható viszont, hogy a fideszes vezetők, így dr. Dancsó József is, felhasználták az adófizetők pénzéből működtetett orosházi médiát a saját kampánycéljaik érdekében. Döbbenetes, hogy a közpénzből fenntartott orosházi közmédia (Orosházi Élet, Orosházi Városi Televízió, OrosCafé) munkatársai egészen Budapestig utaztak azért, hogy képben-hangban-szóban számoljanak be a Fidesz kampányrendezvényéről. A gondos szerkesztői kezek az internetes oldalra még Kósa Lajos beszédét is feltették videó formájában, hátha valaki nem ismeri…

Végezetül: a tudósítás szerint a teljes Fidesz frakció mellett képviselte városunkat Németh Béla polgármester és dr. Dancsó József alpolgármester is. Feltételezzük, hogy keveslik azt a 36 milliót, amit Pásztor Imre volt fürdőigazgatónak fizetnek ki, és még többet szeretnének neki. Vagy vannak még ingatlanok a városban, amit nem adtak el, vagy nem adtak át. Vagy van még intézmény, amit hosszas aknamunkával nem tettek tönkre.

Mert másért ugyan miért tüntettek volna?

Orosháza, 2009. október 16.

MSZP Orosházi Szervezete Elnöksége

Mindössze egy dologra kíván szerkesztőségünk reagálni. Az említett budapesti útra egy szerkesztő és egy operatőr kollégánk utazott el. Azonban ez semmilyen plusz költséggel nem járt a Média Kft részéről, hiszen utazásukat a budapesti út szervezői fizették.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.