- hirdetés -

Pörneki Attila 25 éve dolgozik kórusvezetőként a kulturális hagyományaink megőrzéséért, zenével való kapcsolata pedig egészen gyermekkoráig nyúlik vissza. Munkásságát nemrég Petőfi Emlékéremmel ismerték el.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Kossuth iskola igazgatójának életét végigkísérte a zene, hiszen már általános iskolai tanulmányait is a Vörösmartyban, ének-zene tagozaton kezdte. Akkoriban gyakran érkeztek hozzájuk pedagógusok a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolából, a hegedű hangszer pedig az ő érdeklődését is felkeltette. A zeneiskolában később el is végezte a hegedűszakot, de autodidakta módon megtanult zongorázni, mely folyamat tovább folytatódott a zeneiskolában, ahol az említett két hangszer mellett még templomi orgona szakon is lehetősége volt tanulni.

– Itt még nincs vége a felsorolásnak, hiszen ez az időszak rendkívül mozgalmasan telt számomra a zene szempontjából. Jártam magánének szakra, emellett hegedültem a zeneiskola akkori vonószenekarában és az Orosházi Fúvószenekarban is játszottam, ott nagydobon és cintányéron. A zene iránti érdeklődésem a középiskolában is folytatódott, tagja voltam a Táncsics Mihály Gimnázium akkori kamarakórusának is. A karnagyi affinitásom 1998-ban mutatkozott meg, az Orosházi Advent Kórus élén, majd az ezt követő években kezdett el kiteljesedni. Az egyetemi évek alatt azonban még csak hobbiként végeztem a zenei tevékenységeimet, mert a középiskolai tanulmányaim befejeztével a matematikát választottam – mesélte.

A Kossuth iskola igazgatójának már gyermekkorában is meghatározó szerepet töltött be a zene (Fotó: Horváth Bence)

Az egyetemet végül a matematika szakon végezte el, tanárként 2005-ben kezdett el dolgozni az akkori József Attila Általános Iskolában (ma Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola). Ekkoriban érezte úgy, mivel az énekkar vezetőként végzett munkáját több helyen is elismerték, hogy érdemes lehet megpróbálkozni levelező tagozaton az ének-zene tanári főiskolával, melyet kiváló minősítéssel végzett el, majd sikerült megszereznie a mesterdiplomát is. 2005 és 2010 között így az iskolában vezetett kórust, illetve akkor alakult az összevont iskola énekkara, a Pedagógus Női Kar, akikkel szintén sok helyen vendégszerepeltek és minősítő hangversenyekre jártak.

– 2010-ben kaptam meghívást az akkori Harruckern iskolába matematika tanárként, melyet elfogadtam, de ezzel párhuzamosan a Táncsics Mihály Gimnáziumban is dolgoztam óraadó énektanárként, ahol fő feladatom volt az iskola kórusának szervezése és vezetése. A gimnáziumba visszatértem matematika tanárként is, 2016-ban pedig felkérést kaptam arra, hogy a Kodály Zoltán Gyermekkórust vezessem, ami azóta is működik, úgy érzem, szép eredmények vannak mögöttünk. Az adventi kórust is irányítom, 2014 óta pedig a Hetednapi Adventista Egyház zenei vezetőjeként is tevékenykedem – sorolta.

A Kodály Zoltán Gyermekkórussal számos sikeres fellépésen vannak túl

Hozzátette, hogy a Kodály Zoltán Gyermekkórus az országos palettára is bekerült, most pedig nemzetközi versenyre készülnek, amit áprilisban, Budapesten rendeznek majd. Az elismerésről a következőképpen nyilatkozott annak átvételekor.

– Nagyon megtisztelő számomra, hogy a művelődési központ vezetése rám gondolt. 25 éve tevékenykedem karnagyként a városban és mindig örömmel gondolok vissza az intézménnyel való jó kapcsolatra és azokra a hangversenyekre, melyeket itt adtunk valamelyik kórusommal. A továbbiakban is ezen a vonalon szeretnék közreműködni és tevékenykedni a város életében, mindennapi feladataim mellett – tette hozzá.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.