Címke: főtér
Új térfigyelők a biztonságért
Jelentős pályázati forrást fordíthat Orosháza térfigyelőkamera-rendszer kiépítésére. Az erről szóló dokumentumokat szerdán a Belügyminisztériumban írta alá a település polgármestere.
Advent – a kulisszák mögött (videó)
Úgy döntöttünk, egy picivel több időt szánunk erre az adventi vasárnapra. Mégpedig azért, mert szerettük volna megmutatni nektek, mi minden történik a főtéren, mire kiértek a gyertyagyújtásra.
Három az adventi négyből
A reklámok nem a szeretetről szólnak, tehát nem a lényegről – erre hívta fel a figyelmet Gál Imre, majd meggyújtotta a harmadik gyertyát a város hatalmas adventi koszorúján.
A számunkra fontosakért – a második vasárnap (videó)
Elegendő idő és türelem a legfontosabbakra – ennek a fontosságát emelte ki a szónok Orosháza főterén vasárnap este. Az ünnepi gondolatokat ünnepi műsor követte, a koszorún pedig mostantól a második gyertya is ég.
Itt a város karácsonyfája (videó)
Kedden beemelték, szerdán és csütörtökön díszítik, a második adventi vasárnapra pedig teljes pompájában áll majd.
Állj meg! Elkezdődött az ünnepvárás időszaka (videó)
Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni. /Márai/
Ünnepvárás a főtéren – vasárnap advent első napja
Orosháza az elmúlt hetekben javában készült a közelgő ünnepekre. Pénteken meglesz az ünnepi fények főpróbája, szombaton elkészül a hatalmas adventi koszorú, vasárnaptól pedig advent – a várakozás időszaka.
Orosházi Advent 2014 – minden eddiginél több programmal
Hetedik éve, hogy hatalmas adventi koszorú épül Orosházán, amely köré évről évre több ezren gyűlnek össze az ünnepvárás vasárnapjain. Az idei ünnepi programokat sajtótájékoztatón részletezték a szervezők.
Elégedetlenek – Orosházán is tüntettek
Orbán takarodj! Vida Ildikó mondjon le! Ezeket is lehetett hallani a közfelháborodás napján szervezett tüntetésen.
Ünnepi fények – már készülődik a város
Az időjárás most még egyáltalán nem téli, naptár szerint azonban közelegnek az ünnepek. Orosházán már elkezdődtek a karácsonyi előkészületeket, sok a teendő advent első vasárnapjáig.
Adj elsőbbséget! Változott a főtéri közlekedés
Új táblát helyeztek ki a napokban, fokozott figyelem szükséges.
Mi hiányzik a főtérről?
Valami nem stimmel reggel óta a főtéren, a figyelmesebbek azt is kiszúrhatták, mi az. Eltűnt a víz, de hová?
Szent Mihály-napi tűzgyújtás: lampionokkal és Danny Blueval
Szombat este az Orosháza fényei programon Danny Blue mentalista műsora után úszó lampionokkal teltek meg a főtér medencéi.
Péntek estétől zárva lesz a főtér
A Richter Egészségváros programjai miatt lesz forgalomkorlátozás a főtéren.
Vadkörte Fesztivál – másodszor
Egy év kihagyás után, idén második alkalommal szervezte meg a Petőfi Művelődési Központ a programsorozatot, melyen sem kultúrából, sem körtéből nem volt hiány.
Forgalomkorlátozás: péntek estétől szombat estig
A belvárost, pontosabban a főtér környékét érinti az intézkedés, írjuk, mire érdemes figyelni főként szombaton.
Megkoronázták a szépségkirálynőt
A Kenyérünnep Szépe eredetileg augusztus 20-án kapta volna meg koronáját, a rossz idő azonban borította a tervet. Vasárnap délután viszont kiderült, ki a legszebb a zsűri szerint.
Főtérzár az erőemelő vébé megnyitóján
Szombat este 22 órától lezárják a főteret a gépjárműforgalom elől. Kerékpárosok áthajthatnak a rendezvények kezdetéig - de csak óvatosan.
Népzene és néptánc, zárásként meg jazz
Kedd délután zenétől, énektől volt hangos Orosháza belvárosa, a rendezvénytéren színvonalas műsort nézhetett meg a nagyérdemű.
Taktilis kő – te tudod mi az?
Bizonyára mindenki látott már csíkokat és bütykös térburkolatot zebrák előtt, funkcióját azonban kevesen ismerik. Az alábbi cikkből minden kiderül.
Rengeteg esőt kaptunk, ismét úszott a belváros
A Kossuth-szobor talapzatát nyaldosta a víz a csütörtök éjjeli felhőszakadás után. Elképesztő mennyiségű eső zúdult le a városra.
Egy emberöltő távlatából – emlékek az Alföld Szállodáról
A Kedves főnökasszony mintegy húsz évig dolgozott az egykori Alföld Szállodában. Most visszaemlékezik Szűcsné Benkő Gizella. Azt mondja, nem volt könnyű a feladat, de imádta azokat az éveket.
Esőben és napsütésben is pöfögtek a veterán járművek
Orosháza volt a veterános világ fővárosa, még San Franciscoból is érkeztek résztvevők. Az öreg vasak most is lenyűgöztek minden látogatót.
Halott kisállatok a főtéren – tépték a húrokat
Orosházán először hirdettek tehetségkutató versenyt amatőr rock bandáknak. Hat zenekar csapott össze, a győztes szeptemberben fellép az extrém sportnapon.
Határokat átívelő összefogás
Hagyományőrző családi napot szervezett az orosházi nagycsaládosok egyesülete. A közös szórakozás mellett stratégiai megbeszélést tartott a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége.