Anyának lenni életre szóló kihívás és kaland. Elmondani, leírni nem lehet, milyen erős a kötelék, amely szétválaszthatatlanul összeforraszt, egymáshoz láncol két életet. A baba születésével egy időben az anya is megszületik, és élete új értelmet nyer. Közös jegy bennük a feltétel nélküli szeretet, ez mozgatja őket, de hogy milyen módon, azt már a sors rendeli el. Van, akinek egyszerűbb életet rendel az ég, másnak küzdelmesebbet, de ez utóbbi is csak addig nehéz, míg meg nem értjük az okát.
Történetünk főszereplőjét, ezt a mindig mosolygós, csodaszép édesanyát sok-sok évvel ezelőtt egy gyönyörű lánygyermekkel áldotta meg az Isten. Igen, ő és férje úgy tekintettek gyermekükre, mint a teremtő által ajándékozott csodára. Sok évvel később a fiatal lány súlyos beteg lett, egy ideig élet-halál között lebegett. A válságos állapoton túl, a hosszú, kórházban töltött hónapok után útelágazáshoz ért a család: intézménybe vagy haza, ez volt a két lehetőség, amely előttük állt. Ha a szülők az előbbit választják, sokat nyernek, hisz élhetik tovább a jól megszokott életüket. Szabadon mozoghatnak, szabadon létezhetnek, átaludhatják az éjszakát, félretehetnek egy kis pénzt, amit aztán kedvenc hobbijaikra költhetnek…De ők más utat választottak, ők a „nehezebb” élet mellett döntöttek, és így 0-24 órán át otthon vannak, felváltva ápolva lányukat, akit etetni, pelenkázni, mosdatni kell. Szinte nincs olyan éjszaka, amit végigalhatnának, hisz a görcsök miatt lányuk gyakran sír, a szülők pedig néha már alvajáróként próbálnak meg enyhíteni fájdalmain. Nem moziznak, nem nyaralnak, nem hosszú hétvégéznek a suliszünetekben. Pénzt félretenni sem könnyű, mikor a gyógyszerek, a gyógyászati eszközök, a kezelések egy vagyonba kerülnek. Eljárni tornázni, barátnőzni, kávézgatni csak vágyálom, erre nincs idő, sem erő, mikor egy tehetetlen testet napján többször is mozgatni, forgatni, emelni kell…
Volt, sőt voltak, akik megkérdezték az édesanyát:„Nem lett volna jobb, ha a lányod inkább meghal?”. Ezt hallva kérdőjelek sora futott át az anya eszén és szívén, de nem azért, mert elgondolkozott a válaszon, hanem azért, mert nem értette, hogy gondolhatja valaki azt, hogy egy édesanyának jobb a temetőbe járni, mintsem a gyermekét otthon ápolni? Persze, nehéz, de annyi boldog pillanat van, például, amikor együtt nevetnek egy jó filmen. A lány ugyanis csak fizikailag épült le, szellemileg viszont teljesen ép, és a humorérzéke is megmaradt. Nap mint nap azt látni, hogy gyermekük biztonságban és szeretve érzi magát, hatalmas megkönnyebbülés a szülők számára.
Az anyát csak egyetlenegy gondolat aggasztja: mi lesz akkor, ha ő már nem lesz? Ki fogja ilyen szeretettel gondját viselni a lányának? Korábban sem bízták másra, most sem tudná elképzelni, hogy egy idegen olyan finoman gondozza, mint ő. Nem felejtem el, mikor egyszer azt mondta: „Ha nem hozom haza, minden éjjel arra gondoltam volna, vajon ki segít rajta, ha sír? Megigazítja valaki a párnáját, megmasszírozzák a lábát, megetetik, újrapelenkázzák, ha kell? Vagy hagyják szenvedni, amíg bele nem törődik, és el nem hallgat?” Igen, ha a lány intézménybe kerül, az édesanya éjszakái álmatlanabbak lettek volna, mint így, hogy ötször is felkel hozzá, mint egy csecsemőhöz.
„Anyasorsok” – ezt ígérte a cím, de csak egy történet hangzott el. Pedig ott van millió másik is, és persze, valahol mindegyik fárasztó és küzdelmes. „Tényleg nehéz?” – inkább azt mondhatnánk, hogy minden relatív. Nehéz az özvegyen maradt anyának, nehéz a hat gyermeket nevelőnek, nehéz az örökbefogadó szülőnek és néha, egy fárasztó nap után nehéz annak is, aki látszólag tökéletes életet él a tökéletes férje mellett a tökéletes gyerekekeivel. Mert mindenki kimerülhet, de valahogy az anyákban, belül ott van az a láthatatlan és kiapadhatatlan forrás, amiből aztán mindig képesek meríteni. A lányát ápoló édesanya is így van ezzel. Megértette, elfogadta sorsát, és a szívében ott él a hála. Ezért és még annyi másért mérhetetlenül felnézek rá.
Képek forrása: pixabay.com (A képek illusztrációk)
