Születésnapján látogatta meg a népszerű helytörténészt, Koszorús Oszkárt a város polgármestere, Dávid Zoltán. Orosháza élő lexikonja hétfőn töltötte be 82. életévét.
Ahogy már mi is megírtuk korábban, 82 éves lett Koszorús Oszkár, akinek mérhetetlen lexikális tudása odaadó segítőkészséggel párosul. Nincs olyan, hogy vele beszélgetve ne hallana az ember egy-egy fantasztikus történetet vagy érdekességet.
Ezt a lexikális tudást emelte ki április 8-án Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán is, aki otthonában látogatta és ajándékozta meg a jeles napon Koszorús Oszkárt. Boldog születésnapot kívánt a helytörténésznek, bízva abban, hogy a következő években is sokszor fognak még április 8-án találkozni.
Hangsúlyozta, mindenki hálás lehet neki, hiszen akivel csak egyszer találkozott az életben, annak a nevét már meg tudta jegyezni. Ha pedig valakinek valamilyen információra lenne szüksége és megállítja, akár csak a piacon vagy bárhol az utcán sétálva, ő rögtön el tudja mondani, hogy az illető ősei kik voltak, hol laktak és mivel foglalkoztak. A legtöbbször bármilyen kutatás vagy utánanézés nélkül.
– Nekem az adatott meg az életben, hogy itt születtem és itt is maradtam Orosházán. Már fiatal koromban belekezdtem a helytörténeti munkába, legalább 60 éve foglalkozom már ezzel. Emlékszem, még 1964-ben jelent meg egy újságcikk, amiben a könyvtárosi munkámról esett néhány elismerő szó, amire a mai napig nagyon szívesen emlékszem vissza – árulta el.
Amikor pedig Oszkár bácsit a memóriájáról kérdeztük, akkor stílusosan egészen az 1956-1960 közötti időszakig ugrott vissza az időben, ekkor töltötte középiskolai éveit a Táncsics Mihály Gimnáziumban.
– Ott a történelemtanárom figyelt fel arra, hogy az osztályunk tanulói csak felületesen tudják felidézni az évszámokat. Ezért kitalálta, hogy a következő órától csak azok felelhetnek egyáltalán a jobb jegyért, akik először kitalálják a három évszámot, amit felad nekik. Én közepes tanulónak számítottam ekkor, nálam jobb átlagú diáktársaim közül is többeknek adott egyest.
Kihívott engem, nyilván azzal a céllal, hogy egy jót nevessen az osztály, aztán majdnem hanyatt esett a meglepetéstől, amikor az első, a második, majd a nagyon nehéz harmadik kérdésére is egyből rávágtam az adott évszámot. Attól kezdve tudatosult bennem, hogy a többieknél talán jobban meg tudom jegyezni az évszámokat, neveket vagy összefüggéseket – mesélte az ünnepelt, akinek pont ekkor megcsörrent a zsebében a telefonja.
Egyből rávágta, hogy ez aznap már a 122. ilyen köszöntése volt. Végül is, miért pont erre ne emlékezett volna?
