- hirdetés -

Az orosházi fiú 15 évesen gólokkal mutatkozott be az OMTK-ULE felnőtt csapatában.

Bánki-Horváth Gergely az elmúlt hétvégén a Kecskeméti Kft.-Békés Vármegyei Teremkupa elnevezésű nagyszabású labdarúgó tornán remek játékkal, pazar gólokkal tette le névjegyét a felnőttek között. Ennek apropójául beszélgettünk az ifjú támadóval.

Igaz, hogy már a bölcsőben is a labdát rúgtad?

– Ez azért túlzás, de 4 éves koromban a szüleim levittek egy ULE-edzésre és a bátyámmal együtt ott ragadtunk. Hamar megszerettük ezt a sportágat és azóta is űzzük. Egy év békéscsabai kitérő után tértem vissza Orosházára.

Hogyan kerültél ilyen fiatalon a felnőtt csapathoz?

– Az edzőim már egy ideje javasolták, hogy próbáljam ki magamat a felnőttek között, aminek végül most jött el az ideje. Azt, hogy a jövő mit hoz, még én sem tudom, de ha minden jól alakul és a teljesítményemmel is meg lesznek elégedve, akkor márciustól bajnokin is pályára léphetek, ugyanis március 13-án betöltöm a tizenhatodik évemet, ami feltétele a hivatalos pályára lépésnek. Addig pedig maradnak az edzések és az edzőmeccsek.

Könnyen befogadtak a csapattársaid?

–Az első perctől kezdve mindenki nagyon kedves és segítőkész volt és már ilyen rövid idő alatt is jól ki tudtam jönni mindenkivel.

A tornagyőztes ULE csapata (fotó: BM)

Mondjuk, aki 15 évesen gólt lő a Mezőberénynek és a Nagyszénásnak, az elég jó ajánlólevél a csapatba kerülésre.

–  Ahhoz képest, hogy egy közös edzésen voltam túl a csapattal, a bemutatkozás jól sikerült, de idővel persze még nagyobb lesz majd az összhang és jobb játékszínvonalat tudok majd képviselni. Természetesen ehhez az is kellett, hogy a csapattársak bízzanak bennem és labdákkal tömjenek.

Milyen terveid vannak a labdarúgásban?

– Jelenleg nekem a foci csak egy komolyan vett hobbi, amit szeretek csinálni, viszont a lehetőségektől függően ez még változhat is akár. Legfontosabb jelenleg az iskola. A Táncsics Mihály Gimnáziumban tanulok 10. évfolyamon, angol-német nyelvi tagozatos osztályban. A továbbtanulást illetően még nincsen teljesen konkrét elképzelésem. A közgazdaság, pénzügy az, ami leginkább érdekel, amire kiváló lehetőség van a környéken, de persze ha úgy alakul, akkor a foci sincs kizárva. Amibe belekezdek és szeretem csinálni, abban a szüleim támogatnak, ez alól a foci sem kivétel.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.